Kovács Jánosné Király Ilona 1886-ban Kalocsán születetett sokgyermekes földművelő családban. Édesapját korán elvesztette, ezért korán munkába kellett állnia. 13 éves leányként már rajzolta és hímezte a kalocsai virágokat, amelyeket a falubeli lányoktól, asszonyoktól látott. Ekkor még csak kék és piros virágokat hímeztek, a falpingáláshoz azonban használtak zöldet is. Ez adta az indíttatást ahhoz, színesebbé tegye a hímzéseket is, először a növényszárakat kihímezte zölddel. Mivel jól ismerte a különféle vadvirágokat, mintáihoz inkább azokat használta fel. Így kerültek a díszítmények közé pipacsok, ibolyák, margitvirágok. Új formát adott a korábbi hagyományos virágoknak is (liliom, rózsa, nefelejcs). Minden növénynek a természetben megtalálható színét akarta adni, így pompás színösszeállításokat hozott létre. Gábor Lajos festőművész, a kalocsai népművészet lelkes propagálója könyvében már az 1930-as évek elején a legkiválóbb íróasszonyok közé sorolja. A két világháború között hírneve már külföldre is eljutott. Művészetének hatása a Kalocsa vidéki népművészetre évtizedeken át érvényesült. 

1952-ben a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alapító tagja lett. Tervezőként mindig újat akart alkotni. A riseliős technikát sikeresen építette a hímzett kompozícióiba. Hímzett virágok között telt az élete, de mind közül a tűzi liliom volt a legkedvesebb motívuma. Király Ilus az ókalocsai hagyomány őrzője és az új kalocsai stílus gazdag képzeletű kialakítója. Sok hazai pályázaton vett részt, 1964-ben Kis Jankó Bori-díjat kapott az Országos Népművészeti Pályázaton. Fáradhatatlanul tanította az ifjabb nemzedékeket. Legkedvesebb tanítványai, András Lajosné Pirisi Julis és Molnár Gáborné Kővágó Maris méltóképpen folytatják a kalocsai hagyomány továbbfejlesztését.

A Népművészet Mestere kitüntetést elsők közt kapta meg 1953-ban.