A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Nincs kép
Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1909
Halálozási év: 1962

Leírás

Kovács Kálmán zenész családba született Tapolcán, 1909. január 5-én. Hatan voltak testvérek, 4 fiú, 2 lány, akik közül a fiúk mind zenészek lettek. Zenét édesapjától kezdett tanulni, már fiatal korában, Pécsett játszott zenekarban a Nádor szállóban és a Pannónia hotelben. 1939-ben kötött házasságot Komlódi Erzsébettel, két gyermekük született, Kálmán zenész lett, Lenke műszaki rajzoló. A délszláv háború miatt Kovács Kálmán 1938-ban Budapestre költözött, az Ilnicki zenekarba került, továbbá többször játszott az EMKE-ben is, egyik alapítója tagja volt az Állami Népi Együttes zenekarának. Az együttessel számos hazai, és több külföldi turné részese volt, 1956-os a forradalom alatt Párizsban turnéztak. Haláláig az Állami Népi Együttes tagja volt, a halál is turné közben érte fiatalon, 1962 febr. 27-én Velencén.

A Népművészet Mestere díjjal 1960-ban tüntették ki.