A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1921
Halálozási év: 2007

Leírás

Dombóváron született, a fafaragással már általános iskolás korában elkezdett foglalkozni. Annak ellenére, hogy tisztviselőként kezdett el dolgozni,   egyre jobban vonzódott a népművészethez,  faragáshoz,  és  ezt választotta életpályául. Kaposváron élt, így elsősorban a dunántúli hagyományok foglalkoztatták. Az első iparművészeti és népművészeti kiállításon megismerkedett idős pásztorfaragókkal, ez még inkább a faragás művelésére ösztönözte.1954-ben alapító tagja lett az akkor alakuló Népművészek Szövetkezetének, bedolgozó faragóként rokkantnyugdíjazásáig (1976) itt dolgozott. Elsősorban a hagyományos somogyi pásztorfaragást művelte, ebből alakította ki egyéni stílusát. Megtanulta a faragással kapcsolatos technikákat – sík- és domború faragást, szaru- és csontfaragást, karcolozást, spanyolozást, fémberakást, az esztergályozást is. Faragott pásztorbotot, kürtöt, csanakot, csobolyót, de készített kulacsot, dobozokat, italkínálót, miniatűr ékszereket és még számtalan mindennapi és ünnepi használati tárgyat. Mesterségbeli tudását szívesen osztotta meg másokkal, a fiatalabb nemzedéknek vezetett tanfolyamokat, táborokat. Rendszeresen részt vett pályázatokon, kiállításokon, kapott díjakat, elismeréseket.  

A Népművészet Mestere díjat 1960-ban kapta meg.

Források

Irodalom:

Domanovszky György-Varga Marianna: Mai magyar népi iparművészet, 1983
Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.

Tárgyak a Rippl-Rónai Múzeum (RRM) Néprajzi Gyűjteményében:
55.112.1-2.-sótartó
55.113.1-2.-sótartó
58.113.1.-melltű
2005.9.1.-kobak
2005.9.2.-kürt

Tárgyak Népi Iparművészeti Múzeum (NIM) gyűjteményében:

2/22-ékszerdoboz,
2/28-dohányzókészlet,
2/40-szaru papírkés,
2/110-fémberakásos dohányzókészlet,
2/154-ékszerdoboz,
2/201-fémberakásos dohányzókészlet,
2/234-fémberakásos gyertyatartó,
2/243-2/246-fémberakásos lámpatest (4 db)
2/251-fémberakásos tálca
2/318-lámpatest csontdíszítéssel
2/319-kerek tálca
2/320-2/321-spanyolozott szaru bross (2 db)
2/357-spanyolozott lapicka (kitűző)
2/359-5 db spanyolozott bross
2/360-spanyolozott szaru karperec
2/450-2/451-doboz (2 db)
2/358-faragott lapicka
2/614-kürt
2/756-spanyolozott kürt
2/976-sakk készlet
2/977-falipolc
2/978-fűszertartó