A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Nincs kép
Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1949

Leírás

Ifj. Kalló Ferenc Inaktelkén született gazdálkodó, kisiparos családban. Édesapja id. Kalló Ferenc (1923-2013) sírkőfaragó volt, aki 2003-ban szintén elnyerte a Népművészet Mestere díjat kiváló tánctudásáért.
Ifj. Kalló Ferenc 1963-ban kezdte meg tanulmányait a bánffyhunyadi líceumban, annak elvégzése után az egeresi kaolingyárban dolgozott minőségi ellenőrként, majd a nagybányai bányásziskola elvégzése után bányászmesterként. Mindeközben délutáni foglalkozásként édesapjával sírköveket készítettek, ennek köszönhetően kitanulta a sírkőfaragás mesterségét is, amely fő foglalkozásává vált 1992-től, amelyet még jelenleg is folytat.
A rengeteg munka mellett Ifj. Kalló Ferenc életében a tánc mindig jelentős helyet foglalt el: kisgyermek korában az inaktelki mulatságokban leste el a férfiak táncát, valamint édesapja a csűrben tanítgatta őt a kalotaszegi legényes figuráira. A bánffyhunyadi iskolai évei alatt kalotaszegi diáktársaival járták a táncot tanítás után, és a helyi kultúrház báljaiban, ahol többek között Csipás Feri muzsikált. 1972-ben falubelijeivel második helyezést értek el magyar tánccsoportként a Ceaușescu rezsim által létrehozott Megénekelünk, Románia nevű mozgalom folklórversenyén. Az 1970-es és 1980-as években is több erdélyi fellépése volt. A rendszerváltozást követően egészen napjainkig pedig számos magyarországi népművészeti eseményre hívják meg, ahol a magyarországi közönség előtt is bemutathatja táncát. Számos magyarországi néptáncegyüttes kéri fel a kalotaszegi táncok tanulása kapcsán, hogy mutassa be saját figuráit. A számos fellépések közül ifj. Kalló Ferenc büszkén emlékszik vissza a 2004-ben Nagyváradon megszervezett református világtalálkozóra, amelyen édesapjával, fiával és unokaöccsével mutathatta be a generációkon áthagyományozódott inaktelki legényest.

Ifj. Kalló Ferenc nem csupán tánctehetsége miatt elismerendő, hanem annak aktív közvetítése és átadása miatt is, mindezeknek köszönhetően 2017-ben elnyerte el a Népművészet Mestere díjat.