Mesemondók

Tót Szőke Józsefné, sz. Horvát Julianna 1901-ben a Somogy megyei Belegen született. Szülei uradalmi cselédek voltak, különböző Somogy megyei pusztákon szolgáltak. Gyermekkorában juhász nagyapja és a többi pásztor esti mesemondását hallgatva tanulta első meséit, emellett hallott mesét kukoricamorzsoláskor és a fonóban (köztük Grimm-meséket), s az időszakosan érkező horvát birkanyíró asszonyoktól is. A mesélést családon belül, 16-17 éves korában kezdte, eleinte elsősorban tíz évvel fiatalabb öccsét szórakoztatva. Házasságkötése után az 1920-as évektől Kisbajomban élve a faluban a szomszédasszonyoknak kapálás közti szünetekben, illetve esténként kukoricamorzsolás során mesélt, valamint családi körben, de repertoárja zömét továbbra is a pusztán, a pásztoroktól tanult mesék (jórészt tündérmesék és tréfás mesék) tették ki. Második férje, a kisbajomi gazda, Tót Szőke József halála után, megélhetési nehézségei miatt 1950 és 1954 között Dunaújvárosban élt, itt munkásszállásokon és kórházba kerülve is mesékkel és igaztörténetekkel kötötte le szobatársai figyelmét.Tót Szőke Józsefné, sz. Horvát Julianna 1901-ben a Somogy megyei Belegen született. Szülei uradalmi cselédek voltak, különböző Somogy megyei pusztákon szolgáltak. Gyermekkorában juhász nagyapja és a többi pásztor esti mesemondását hallgatva tanulta első meséit, emellett hallott mesét kukoricamorzsoláskor és a fonóban (köztük Grimm-meséket), s az időszakosan érkező horvát birkanyíró asszonyoktól is. A mesélést családon belül, 16-17 éves korában kezdte, eleinte elsősorban tíz évvel fiatalabb öccsét szórakoztatva. Házasságkötése után az 1920-as évektől Kisbajomban élve a faluban a szomszédasszonyoknak kapálás közti szünetekben, illetve esténként kukoricamorzsolás során mesélt, valamint családi körben, de repertoárja zömét továbbra is a pusztán, a pásztoroktól tanult mesék (jórészt tündérmesék és tréfás mesék) tették ki. Második férje, a kisbajomi gazda, Tót Szőke József halála után, megélhetési nehézségei miatt 1950 és 1954 között Dunaújvárosban élt, itt munkásszállásokon és kórházba kerülve is mesékkel és igaztörténetekkel kötötte le szobatársai figyelmét.
Dunaújvárosban ismerkedett meg vele S. Dobos Ilona néprajzkutató, aki másfél év alatt a mesemondótól 36 mesét valamint az élettörténetét jegyezte le gyorsírással, 1957–1959 folyamán pedig a Kisbajomba visszatért, a helyi termelőszövetkezetben dolgozó Tótné Horvát Julianna családjának (édesanyjának, öccsének, lányának és unokájának) meséit, hiedelemtörténeteit és egyéb műfajokhoz sorolható elbeszéléseit rögzítette. Ezt követően Tót Szőke Józsefné mesemondásáról Budapesten, a Néprajzi Múzeumban készült többórányi hangfelvétel. A Tót Szőke Józsefné (és kisebb részben családja) mesemondását megörökítő gyűjtemény Egy somogyi parasztcsalád meséi címmel az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozatában, az ún. egyéniségkutató iskola szempontjai szerint látott napvilágot, 1962-ben. A gyűjtemény újdonságát az biztosította, hogy az agrárnépesség jelentős hányadát kitevő, sajátos kultúrájú uradalmi cselédség (illetve leszármazottainak) elbeszélő hagyományát első ízben ez a kötet mutatta be átfogóan. A magyar mesekiadásban az is újszerű megoldásnak bizonyult, hogy a mintegy százoldalas kísérő tanulmánnyal ellátott kötet a kiemelkedő mesemondó, Tót Szőke Józsefné meséi és életrajzi elbeszélése mellett a mesemondó családtagjaitól valamint más kisbajomi elbeszélőktől származó szövegeket is tartalmaz. Tót Szőke Józsefné kedvelt történetei a humoros-kalandos, illetve a női szereplőket a középpontba helyező mesék voltak. Előadási módja visszafogott, tartózkodó volt.
Feljegyzett szövegfolklór-repertoárja: 80 mese, 15 egyéb szöveg (találós, hiedelemmonda, igaztörténet, bibliai elbeszélés), önéletrajzi elbeszélés
1962-ben kiemelkedő mesemondását a Népművészet Mestere címmel ismerték el.