A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1931
Halálozási év: 2015

Leírás

Szandai Teréz 1931. október 27-én született a Nógrád megyei Herencsényben paraszti származású szülők harmadik gyermekeként. Férjével, Bartus Józseffel negyven évig élt boldog házasságban. A falusi hagyományőrző kör tagjaként az 1960-as évek végétől szerepelt különféle kulturális rendezvényeken – ekkor még mint népi énekes. Mesemondói „felfedezése” az 1970-as évek végére tehető. Gyűjtött tőle Nagy Zoltán, Bosnyák Sándor, utóbb elsősorban vallási néprajzi anyagot Limbacher Gábor és Mohay Tamás is, mint a falu vallási életében is aktív szerepet játszó személytől (templomi előénekes, a helyi rózsafüzér társulat tagja). Kezdeményezésére az utóbbi években a szülőházában néprajzi gyűjtemény létesült. Szövegfolklór repertoárját Magyar Zoltán adta közre egy egyéniségmonográfia formájában. Mintegy 125 szövegből álló népköltészeti tudásanyaga elsősorban tréfás mesékből és legendamesékből áll, ám részét képezik állatmesék, tündérmesék, példázatok és jelentős számban mondák is (történeti mondák, legendák, betyármondák, hiedelemmondák). Feljegyzett szövegfolklór-repertoárja: 73 mese, 52 monda.

Mint mesemondó 2002-ben részesült a Népművészet Mestere kitüntetésben.

Források

Irodalom:

Nagy Zoltán: Mesék és mondák. (Kézirat, 1987.) In: Palóc Múzeum Néprajzi Adattára 995.
Nagy Zoltán: Póruljárt szerelmesek. Tréfás palócmesék. Salgótarján, 1987.
Bosnyák Sándor: 1100 történeti monda. Folklór Archívum 20. Budapest, 2001. MTA Néprajzi Kutatóintézete.
Magyar Zoltán: A herencsényi mesemondó. Herencsényi mesék, mondák és tréfás népi elbeszélések Bartusné Szandai Teréz előadásában. Magyar Népköltészet Tára IV. Budapest, 2004. Balassi Kiadó.
Tari János–Magyar Zoltán: A herencsényi mesemondó (Élő népi értékek – mesemondók 1.) Portréfilm, 2004 (30’) Duna Televízió.

A mesemondó emlékére -- megemlékezés Bartus Józsefné Szandai Terézről
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/a-mesemondo-emlekere-5769/