A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1942
Halálozási év: 2020

Leírás

Szilágyi Anna 1942-ben született Melegföldváron (Mezőség, Tóvidék; Kolozs megye). A Mezőség kiemelkedő, karakteres énekeseként ismerte a nagyközönség. Vidám természetű asszony volt, akit az éneklés, a tánc szeretete tett Melegföldvár meghatározó egyéniségévé. A falu közösségének és egyházának életében is aktívan részt vett.
Énekelni és táncolni szüleitől és a szülőfaluja lakosaitól tanult észrevétlenül, a hagyományőrzés természetes útján. Édesapjára úgy emlékeznek, mint a falu legjobb táncosára.
Az 1998-2020 közötti évek néprajzi, népzenei gyűjtései nyomán széles körben ismertté vált. Hangja jellegzetes, a régi és az új stílusú népdalokat egyaránt átéléssel, hitelesen, tisztán énekli. 1992-től rendszeresen fellépett hagyományőrző rendezvényeken, táncháztalálkozókon. Zenekísérettel tökéletesen tud együttműködni. Táncgyűjtésekben is részt vett, a Tóvidék egyik legjobb táncosaként tartották számon.
2001-2015 között minden évben szerepelt Budapesten a Fonó Budai Zeneházban. Gyakori résztvevője volt a budapesti Táncháztalálkozóknak is; a 2011-es gálaműsorban szólóénekesként lépett fel.
Erdélyi hagyományőrző fesztiválokon, néptánctáborokban – Vice, Szépkenyerűszentmárton, Válaszút, Feketelak, Sóstó – lelkesen és aktívan közreműködött, szívesen tanította a fiatalokat.
Az Eszterlánc együttessel több mezőségi népzenét bemutató CD-n működött közre énekesként.

A Népművészet Mestere díjat 2017-ben kapta meg.

Fotó: Bucsi Szabó Tünde


Szilagyi Anna_fotó: Bucsi Szabó Tünde



Források

Berecz András–Császár Attila–Koboz Kiss Tamás: Szilágyi Anna szakmai életútja. Kézirat, é.n.


Hangfelvételek:

Közös CD felvételek az Eszterlánc Együttessel:

Mezőségiek és az Eszterlánc. Falusi zene Erdélyből. 2001. BAL 002
Verőfény. Leseperve a Kárpátok aljára. 2006. BAL 003
Égszakadás. 2008. FA-244-2
Földvári tánc Szilágyi Annával. Hangvető Kiadó, 2011. TLE01
Jegesen. Hangvető kiadó, 2014.

Császár Attila Szilágyi Annával készült gyűjtései:
www.eszterlanc.hu

Video felvételek:

Jó ez a FOLK 2017. 05.31. „Minden énekben van igazság” koncert a Hatoscsatorna műsorai című Youtube csatornán. A koncerten szerepel Takács Anna és Takács Piroska buzai, valamint Szilágyi Anna melegföldvári énekesek.
https://youtu.be/VxjHh9XG1WE


In memoriam Szilágyi Anna:
https://www.facebook.com/hagyomanyokhaza/videos/505604023482882/

Videofelvétel – Mozdulatba Vésett Gyökerek digitális adatbázis:
DVD kollekció: Feketelak-Melegföldvár
http://www.folkmedia.ro/media/662/

Eszterlánc – Koncert után Szilágyi Annával
https://www.youtube.com/watch?v=jjno3QIxPEw&fbclid=IwAR21MQyYMhfSpw2YCvJ5iK_DtFxSxtm8Aya8L7WNXBC6vfCjnTNaYClcHvM