A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj: ,
Születési év: 1921
Halálozási év: 2007

Leírás

Farkas György tímár és bocskorkészítő Temesváron született. 12 évesen kezdett inaskodni sógoránál, Gigics Milan tímár és bocskorkészítőnél, majd 1933-tól Csákován Davidovics Branko mesternél. Huszonkét éves volt, amikor mestervizsgázott tímár és bocskorkészítőként Rékáson. 1942-ben Óbecsére (Bácska) került Vibok György tímár és bocskoros mesterhez, ahol rövid időn belül szakmai vezető lett. Szakmai féltékenységből tett feljelentés miatt, azonban a Jugoszláv állam kiutasította. 1947-ben Mohácsra került, ahol a helyi bőrgyárban kezdett el dolgozni. 1950-ben megszűnt a gyár, így otthon folytatta mesterségét, amiért két hónapra bebörtönözték. 1954-ig rakodómunkásként, traktorosként dolgozott. Ugyanebben az évben sikerült kiváltania iparengedélyét, így az elkövetkezendő ötven évben szakmájának élhetett. Kiváló minőségű termékei és bő választéka miatt jó hírnévre tett szert. A mester által kialakított lábbelik a hagyományt követve, de az újítás szándékával és az igények figyelembe vételével készültek. Különböző táncegyüttesek, busó-csoportok keresik a fogalommá vált „Farkas-bocskort”. Idősebb Farkas György munkáját unokája, ifjú Farkas György folytatja. Számos helyen kiállított: a budapesti Munkásmozgalmi Múzeumban, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban, a Pécsi Megyei Múzeumban, a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeumban, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Ezenkívül kitűntetésekkel ismerték el munkáját: Kisipari Kézműves Tanács Kisipari Oklevele, Ezüst Gyűrű, Pécsi Iapri Vásár Különdíj (1981), Pécsi Ipari Vásáron Díszoklevél (1985), Kiváló Munkáért Minisztertanácsi Kitüntetés (1985), Kiváló Kisiparos Kitüntetés (1979, 1988), Arany Gyűrű. Munkái megtalálhatók az ország különböző gyűjteményeiben, többek között Mohácson a Kanizsai Dorottya Múzeumban és Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Ezenkívül általa készített busóbocskorokban szerepelnek busók több filmben is (Busójárás Mohácson, Busólegenda) és viselnek valódi, hagyományos bocskort.


A Népművészet Mestere díjat 2005-ben kapta meg.