A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1908
Halálozási év: 1979

Leírás

Szaszkó József 1908-ban született Turán, citera-művész és cipész volt. Négy évesen kezdett édesapjától citerázni tanulni, 1923-ban szerzett csizmadia mesterlevelet. 1925-ben alakította meg első népi zenekarát. Szívesen tanított, családi, baráti összejöveteleken citerázott, tagja volt a helyi Gyöngyös-bokrétának, majd a kultúrotthon zenekarát vezette. 1950-től a rádióban rendszeresen szerepeltek Tóth L. Mihálynéval, aki énekes tudásáért 1957-ben nyerte el a Népművészet Mestere címet. Galga-mentén és az ország más tájain is sok-sok tanítvány őrzi citerajátékát. Citerás muzsikájából, dalaiból a Magyar Tudományos Akadémia népzenei osztálya számtalan hangfelvételt őriz. A fesztiválok, járási megyei kulturális versenynek állandó resztvevője volt. Hangszereit maga készítette és igen sok citerát készített mások számára is. Turán halt meg 1979-ben.

1960-ban a Népművészet Mestere kitüntetést kapta kiváló játékáért és szülőfalujának népdalhagyományainak őrzéséért.

Források

Forrás:

EA 6316 Tóth János: Tura zenei élete

Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár, Tura:
Turai mozgóképek a XX. századból – 4. rész (1990/Az emlékezés képei 2010.)
https://www.youtube.com/watch?v=LfWKo_TmCVM


Hangzó felvétel:
Válogat a galamb a búzában, A turai kastély tornya (citera) In:
Máder László (szerk.): Daloló, muzsikáló tájak: Galga vize szép csendesen kanyarog. Népzene a Galga-vidékről (gyűjtés). Budapest: Radioton, 1989. SLPX 18176
http://album.hagyomanyokhaza.hu/album/felvetel_show.php?id=10029