A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1896
Halálozási év: 1986

Leírás

Perity Mihálynét a sárközi szövéskultúra kiváló mestereként tartjuk számon. Textiljeivel az 1920-as évek végétől rendszeresen részt vett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett vásárokon. Elsők között váltott ki háziiparos igazolványt 1933-ban, majd a háború után a Decsi Földműves Szövetkezet háziipari részlegének irányítója lett. Alapító tagja volt a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetnek (1952), ahova nyugdíjazása után is visszajárt. Szőttesei a sárközi ember ízlésvilágát, motívum és színvilágát tükrözik.Perity Mihálynét a sárközi szövéskultúra kiváló mestereként tartjuk számon. Textiljeivel az 1920-as évek végétől rendszeresen részt vett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett vásárokon. Elsők között váltott ki háziiparos igazolványt 1933-ban, majd a háború után a Decsi Földműves Szövetkezet háziipari részlegének irányítója lett. Alapító tagja volt a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetnek (1952), ahova nyugdíjazása után is visszajárt. Szőttesei a sárközi ember ízlésvilágát, motívum és színvilágát tükrözik.

A Népművészet Mestere díjat szövő tudásáért 1960-ban kapta meg.

Források

Irodalom:

Domanovszky György-Varga Marianna: Mai magyar népi iparművészet, 1983
Balázs Kovács Sándor – Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. Szekszárd, 1999
Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.

Tárgyak a Wosinsky Mór Megyei Múzeum (WMM) Néprajzi Gyűjteményében
73.30.1.-abrosz
73.30.2.-abrosz
A szőtteseken kívül viseletet is készített
73.132.1.1.-selyemszoknya
73.132.1.2.-női selyemkötény
73.132.1.8.-női blúz”bő ujjú ing”
73.132.1.9.-hátpántlika
73.132.1.10.-farokpántlika
73.132.1.11.-tornyosbársony
73.132.1.12.-gyöngy
73.132.1.13.-nyakfodor
73.132.1.14.-parpendely
73.132.1.15.-farpárna

Tárgyak a Népi Iparművészeti Múzeum (NIM) gyűjteményében
4/191-sárközi stóla
4/192-sárközi stóla
4/382-sárközi szedett párna
4/388-sárközi stóla
4/937-sárközi szőttes terítő
4/1230-„szunyogháló” futó