A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1955

Leírás

Versendi Kovács József főállású tamburaprímás 1955-ben született Mohácson, azonban a közeli Versend településen nőtt fel, és végezte iskoláit. A Versendi előnevet a megkülönböztethetőség kedvéért, valamint az egykori faluja iránti tiszteletből viseli. Olyan roma családból származik, amelynél több generáción át már az ősök is zenészek voltak.
Egy lábtörés következtében néhány hétre ágyba került, amikor szülei elkérték a szomszéd mandolinját, ezen kezdett el először zenélni. Ez az esemény tekinthető zenei pályafutása kezdetének.
15 éves kora óta a mai napig hivatásos zenészként keresi kenyerét. Eleinte számos horvát-sokac és roma zenekarban fordult meg, több alkalommal muzsikált Mohácson, Villányon, Pécsett, Szekszárdon, Budapesten és Siófokon.
1975-ben megalapította első saját zenekarát, aztán három évvel később már a mohácsi tamburásokkal alakítottak tamburazenekart. Az együttes rendületlenül működik, jelenleg már két fiával együtt zenél.
Zenei tudásának hatása a zeneiskolák falain kívülre is terjed. Az ország minden pontjáról érkeznek hozzá tanítványok, akik saját repertoárjait gazdagítják Versendi Kovács József horvát dallamaival.

A Népművészet Mestere díjat 2011-ben kapta meg.