A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport: ,
Műfaj: ,
Születési év: 1933
Halálozási év: 2021

Leírás

Pulika Jánosné Tankó Gizella (sz..: Gyimesbükk, 1933. május 18.) szülei gazdálkodók voltak. Lánykorában tavasztól őszig juhokra vigyázott. Saját elmondása szerint a magányos munka közben sokat énekelt. Nagyon szerette a zenét és a mulatságokat. 1940-ben feleségül ment Pulika János gyimesközéploki prímáshoz. Házasságuk a Gyimesben hagyományos leányszöktetéssel kezdődött. Gardonozni fiatalasszonyként, férje mellett tanult meg. „Amikor elkaptam hazulról, akkor vettem elé a gardont, énekeltem, s fütyöltem, s megtanoltam. Aztán csak örvendett ő es, hogy tudom ütögetni.” Miután négy gyermekük felcseperedett, ő lett férje mellett a gardonos. Egész estés mulatságot először 1978–ban játszott végig. Az egész Gyimes völgye és a környékbeli csángó kirajzások elevenen őrzik emlékét néhány legendás zenész párnak, köztük Pulika Jánosnak és feleségének. A házaspártól neves népzenekutatók, többek között Kallós Zoltán és Martin György is gyűjtöttek. Pulika János 1989-ben elhunyt. Férje halála után Pulika Jánosné több gyimesi prímással játszott együtt: Zerkula Jánossal, Halmágyi Mihállyal, Tímár Viktorral, Mihók „Buhai” Mihállyal, és Antal Zoltánnal. Ezeket az alkalmakat már kevésbé a helyi igény, mint inkább a táncház mozgalom érdeklődése hívta életre. Fontos szerepet játszott életében Sára Ferenc néptáncos, néptánckutató barátsága és pártfogása. A három leghíresebb gyimesi zenész pár (Pulika, Zerkula, Halmágyi) legtovább élő képviselőjeként erdélyi és magyarországi táncházak, táborok, hagyományőrző műsorok rendszeres résztvevője volt. Szívesen adta át tudását a fiataloknak.

A Népművészet Mestere díjat gardonjátékáért és énektudásáért 2009-ben kapta meg.

Források

Hangfelvételek Gyimesközéplokból:
http://tajnyelv.hu/helynevfel.php?id=227


Diszkográfia:

KALLÓS Zoltán (szerk.): Gyimesi magyar népzene Pulika János emlékére. Archív felvételek Kallós Zoltán gyűjtéséből. Kallós Archívum 10.Budapest: Kallós Archívum, 1995. KZA-MK 010 B03e
RAJECZKY Benjamin (szerk.): Magyar Népzene 1. Budapest: Hungaroton, 1969. LPX 10095-98 3A7a


Hangfelvétel a Zenetudományi Intézet Hangarchívumában:
https://zti.hungaricana.hu/hu/33659/

Hangfelvételek a Zenetudományi Intézet Publikált népzenei hangfelvételek internetes adatbázisában:
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=1

További hangfelvételek találhatók a Hagyományok Háza Folklór adatbázisában, például egy 1988-as, nagyobb merítésű gyűjtés:
http://folkloradatbazis.hu/fdb/mviewer.php?gyid=C12E0E55-6F4B-4473-8FD0-9E10E90FE2DF&filter=3105


Hangfelvételek a MTA Zenetudományi Intézet „Kallós Zoltán gyűjtései” népzenei hangfelvételek internetes adatbázisában:
http://db.zti.hu/kallos/kallos.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbGoToGridRow&VBSdbIndex_1=1