A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1952

Leírás

Gonda István 1952. március 10-én született Mezőtúron. Saját döntése volt, hogy a fazekasságot választotta, mert az iskolával látogatták meg a fazekasházat, ahol először a környezet tetszett meg neki és később a mesterség. A fazekasságot, id. Jakucs Imrétől és id. Varga Gábortól tanulta. 1970-72-ig tanuló volt a túri fazekasoknál, 1972-1978-ig szakoktató ugyanott. 1970-1990-ig a túri fazekasoknál dolgozott. 1991 óta önálló műhelyben otthon készíti kerámiáit. Tervei között szerepel: újabb és újabb stílusjegyeket kialakítani, amit a környezet és az idegen információk alakítanak. 1975-ben Népi Iparművész lett. Több alkotását országos, megyei és városi intézményeknek valamint minisztériumoknak adományozta. Külföldi intézményben, Párizsban is találhatunk a kézműves tárgyaiból. Alkotásai zsűrizettek, melyekkel rendszeresen részt vesz megyei és országos kiállításokon. New Yorkban és Németországban a Magyar Napok keretében voltak láthatóak az általa készített kézműves remekek. Saját kiállításai is voltak bel-és külföldön egyaránt. A NIT zsűrizéseken kb. 300 alkotása kapott zsűriszámot. Pályázatokon elért eredményei: Gerencsér Sebestyén Fazekas Pályázat 1975, 1. díj, Gerencsér Sebestyén Fazekas Pályázat 1978, fődíj, Gránátalma Pályázat Nyíregyháza,1. díj, Alföldi Fazekas Triennálé 1976, 1. díj.Gonda István 1952. március 10-én született Mezőtúron. Saját döntése volt, hogy a fazekasságot választotta, mert az iskolával látogatták meg a fazekasházat, ahol először a környezet tetszett meg neki és később a mesterség. A fazekasságot, id. Jakucs Imrétől és id. Varga Gábortól tanulta. 1970-72-ig tanuló volt a túri fazekasoknál, 1972-1978-ig szakoktató ugyanott. 1970-1990-ig a túri fazekasoknál dolgozott. 1991 óta önálló műhelyben otthon készíti kerámiáit. Tervei között szerepel: újabb és újabb stílusjegyeket kialakítani, amit a környezet és az idegen információk alakítanak. 1975-ben Népi Iparművész lett. Több alkotását országos, megyei és városi intézményeknek valamint minisztériumoknak adományozta. Külföldi intézményben, Párizsban is találhatunk a kézműves tárgyaiból. Alkotásai zsűrizettek, melyekkel rendszeresen részt vesz megyei és országos kiállításokon. New Yorkban és Németországban a Magyar Napok keretében voltak láthatóak az általa készített kézműves remekek. Saját kiállításai is voltak bel-és külföldön egyaránt. A NIT zsűrizéseken kb. 300 alkotása kapott zsűriszámot. Pályázatokon elért eredményei: Gerencsér Sebestyén Fazekas Pályázat 1975, 1. díj, Gerencsér Sebestyén Fazekas Pályázat 1978, fődíj, Gránátalma Pályázat Nyíregyháza,1. díj, Alföldi Fazekas Triennálé 1976, 1. díj.1985-ben kapta meg a Népművészet Mestere címet.