Magyarország

Debrecenben orvosi műszerészként kezdett el dolgozni. Leendő feleségével megismerkedve fordult a népi kézművesség felé. Házassága révén bekerült a hajdúböszörményi Pázmándi családba. Ők generációk óta foglalkoztak a mézeskalács készítésével. Radics László szabadidejében sokat segített apósának, megkedvelte a mesterséget. 1979 – 84 között anyósa és apósa mellett inaskodott, megismerte a hagyományos debreceni mézeskalács készítésének technikáját. Még 3 évig Hajdúböszörményben dolgozott, majd családjával visszaköltöztek Debrecenbe, ez időtől indult önálló karrierje.
A debreceni mézeskalácsnak különleges receptúrája, sajátos sütési technikája és jellegzetes formavilága van. A debreceni mézeskalács legkülönlegesebb formája az úgynevezett ütőfás mézes. Ez a mesterség Debrecenben már 1713-ban céhes ipar volt, ennek formavilágát, sütési technikáját a 20. században Kerékgyártó Sándor, a Népművészet Mestere (1963) tette világhírűvé. Az ütőfákkal készített mézeskalácsok közül a legjellegzetesebbek, legszebbek a Nagytemplomot mintázó tányér, címer, huszárok, babák, a tükrös szív. Az ütőfás mézes mellet készít különböző ízesítésű puszedlikat, színes, úgynevezett eizolt díszítésű süteményeket. Termékei rendkívül népszerűek, a népművészeti vásárok keresett termékei. A mesterséget Zoltán fia is elsajátította, mára már önálló alkotóvá vált, zsűrizteti munkáit.
Radics László igazi közösségi ember, önzetlen, segítőkész, mesterségét szívesen mutatja be felnőtt és gyermek közösségnek. Közéleti tevékenysége is kiemelkedő: a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozata alelnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület vezetőségi tagja.
Munkái rendszeresen megjelennek helyi, országos pályázatokon, kiállításokon, külföldön, többek között Rómában, Londonban, Moszkvában. Díjai, elismerései között megtalálható a Király Zsiga díj (Népművészeti Egyesületek Szövetsége), Debrecen város Csokonai díja.

A népi iparművész címet 1993, a Népművészet Mestere kitüntető díjat pedig 2015-ben kapta meg.