A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1947

Leírás

A Felvidéken született Haris Máriát nagyszüleivel és a szüleivel együtt 1947-ben áttelepítették szülőföldjéről Baranya megyébe, de már évtizedek óta Budapesten él. Eredetileg mezőgazdásznak tanult. 1978-ban Petrás Anna kézműves iskolájában ismerkedett meg a szövéssel, itt kapott szakkörvezetői oklevelet szövés-hímzés szakágban, majd a Népművelési Intézet szövőkurzusain Bakai Erzsébet és Borbély Jolán segítségével bővítette tudását. Ezt követően Gödöllőn az Iparművészeti Műhelyben Remsey Flóra segítségével mélyítette el a szövés tudományát. 2002 óta foglalkozik növényi festéssel is. Munkáihoz a népművészetből merít formát, szerkezetet, színhangulatot, motívumot, alapanyagot – többnyire gyapjút –, amit gyakran maga fest. Készít öltözékeket: a guba szabásvonalát követő T-vonalú kabátot, mellényt, a keleti formát őrző sapkát, valamint sálat. Díszítésüknél szívesen alkalmazza a nomád szőttesek motívumait, színvilágát, továbbá a dzsidzsim és szumák szövési technikát. Készít lakástextileket is, melyek díszítésénél a székely festékes, szálbehúzásos, szedettes, bogos és moldvai motívumokat és színállást alkalmazza. Közel 20 évnyi szürke, barna, nyersszínű gyapjúfonallal történő dolgozást követően nyúlt a színek után. Azóta hagymahéjjal és diólevéllel színez, majd elkezdte gyűjteni a színezéshez használható növényeket. Újabban moher, alpakka és selyem anyagokból is alkot öltözetkiegészítő darabokat. Hazai kiállítások, konferenciák, pályázatok rendszeres résztvevője. 1985 óta tagja a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesületnek.

 

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Népi Iparművész cím (1987)
Mesterségek Ünnepe, Év Mestere-díj (2007)
Országos Népművészet Kiállítás arany oklevél (2010)
XIII. Országos Textiles Konferencia Békéscsaba, II. díj (2012) 
Népművészet Mestere díj (2013)
Országos Népművészet Kiállítás NESZ különdíj (2015) 
Országos Népművészet Kiállítás arany oklevél (2020)