Magyarország

Kálmán Gyula a Somogy megyei Balatonkilitin született. A család bodnár mesterséggel foglalkozott több generáción keresztül. A fiatal Kálmán Gyula rajzkészségére már a siófoki polgári iskolában felfigyelt tanára Varjas Margit, akinek biztatására az iskola önképzőkörébe kezdett eljárni, ahol faragásáért többször kapott elismerést. A polgári iskola elvégzése után az ősi bodnár mesterséget választotta. Tárgyalkotó népművész pályája az 1920-as évek végén kezdődött. Tehetségére felfigyelt Sík Sándor költő, aki beajánlotta Magyar Iparművészeti Társulatba. Munkái közül a fával bevont, faragással díszített gömb alakú unicumos üveg 1932-ben Rio de Janeiróban, a Világkiállításon díjat nyert. 1950-től a Fejér megyei Mezőkomáromban élt, a Népművészek Szövetkezetének tagjaként hivatásos népművészként dolgozott mintegy negyed századon át. Faragott – többek között –támlásszéket, képkeretet, dobozokat, tulipános ládákat, szekrényeket, tálasokat, és közel kétszáz féle tárgyat tervezett. Motívumaira elsősorban a matyó népművészet volt nagy hatással. Domború faragásain növényi motívumokat alkalmazott, vadrózsa, cseresznyelevél, őszibarack levél, tulipán, kiemelkednek a szívminták, az aprólékosan megfaragott burjánzó levelek, apró levelek, de még a levelek erezete is. Sokféle fával dolgozott – viaszalmafa, diófa, cseresznyefa, szelídgesztenyefa, tiszafa, zöldjuhar – de készített karcolt díszítésű kabaktököt is. Stílusára jellemző, hogy a rendelkezésére álló felületet teljesen kitöltötte. A Mezőföld hagyományteremtő faragó népművésze volt. Munkái számtalan helyre eljutottak, nem csak idehaza, hanem külföldre is, közülük számos alkotás Hollandiába és Németországba, de a tengeren túlra is.

A Népművészet Mestere díjat 1966-ban kapta meg.

További elismerései:

Népi iparművész 1954

Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt 1998