Leírás
Pál István 1919. február 25-én született Kétdobonyban. Édesapja idősebb Pál István Galagután volt gulyás, amikor feleségül vette a bánki kanász lányát, Ciglan Erzsébetet. Kilenc gyermekük született, közülük két gyerek fiatalon meghalt. Anyjuk munka közben folyton énekelt, apjuk furulyázott, flótázott, dudált. Testvérei közül többen jól énekeltek, ő pedig a furulya, flóta, duda játékot tanulta meg. Maga készítette furulyáinak hangsora, sípszerkezete, mérete, életfás, szent koronás-országalmás-oroszlános, vagy pásztort, állatokat ábrázoló faragásai, a szabad felületeket teljesen beborító, pikkelyszerű ”cifrázata” – mindez tökéletesen megfelel annak a nagyapjától rámaradt hangszernek, melyet ma is nagy becsben tart és őriz. A dugós furulya mellett készíti és használja az északi, alföldi és dunántúli pásztorok másik hagyományos hangszerét a ”flótát” is. Ez a hatlyukú furulyával azonos hangsorú, de fuvola-technikával megszólaltatott hangszer tudomásunk szerint már csak az ő kezében maradt fent. Falusi kanász édesapjától a kanászmesterséggel együtt átvette a kanásztülök használatát is. Annak ellenére, hogy a tudomány már legalább tíz éve végérvényesen kipusztultnak tekinti a hagyományos magyar dudazenét, Pál István kiválóan dudál ma is. Hangszerét ugyan a 70-es években eladta, és azóta valóban nem dudált, de érdeklődésünk hatására felelevenítette dudajátékát is, és újonnan kapott hangszerén néhány hét leforgása alatt már gyönyörű dudazenét tudott játszani. Lakodalmakban, ”fabálokon” még az ötvenes-hatvanas években is dudált, így nem csoda, hogy ilyen gyorsan visszaszerezte akkori formáját. Dudálásában jelen van a vidék duda-hagyományának minden eleme: régi stílusú, rubato dallamok, dudanóták, új stílusú dalok, motívumok rögtönzött összefűzéséből felépülő dudacifrák és ütemszerkezet nélküli rubato rögtönzések. A palóc dudahagyomány tehát még nem veszett ki, sőt igen magas foka tanulmányozható Pál István játékában, bár sajnos igen valószínű, hogy ő már valóban az utolsó palóc dudás. Pál István mesterségbeli tudása mellett igen magas szinten őrzi a nógrádi pásztorok zenei hagyományát, sőt tárgyi népművészetét is. Ez alatt a rövid idő alatt is száznál jóval több értékes népdalt, köztük meglepően sok régi stílusú dallamot, dudanótát, pásztor és betyárnótát sikerült rögzíteni előadásában. Éneklése azt a stílusvilágot idézi, melyet a Pátria lemezeken fennmaradt nógrádi énekesektől hallhatunk. Ugyanez mondható el a furulyajátékáról is. Régies, variáló, díszítő játékmódját apjától, nagyapjától és éppen azoktól a pásztoroktól vette át, akik a Pátria lemezeken szerepelnek, akiket siheder fejjel személyesen ismert és példaképnek tekintett.Pál István 1919. február 25-én született Kétdobonyban. Édesapja idősebb Pál István Galagután volt gulyás, amikor feleségül vette a bánki kanász lányát, Ciglan Erzsébetet. Kilenc gyermekük született, közülük két gyerek fiatalon meghalt. Anyjuk munka közben folyton énekelt, apjuk furulyázott, flótázott, dudált. Testvérei közül többen jól énekeltek, ő pedig a furulya, flóta, duda játékot tanulta meg. Maga készítette furulyáinak hangsora, sípszerkezete, mérete, életfás, szent koronás-országalmás-oroszlános, vagy pásztort, állatokat ábrázoló faragásai, a szabad felületeket teljesen beborító, pikkelyszerű ”cifrázata” – mindez tökéletesen megfelel annak a nagyapjától rámaradt hangszernek, melyet ma is nagy becsben tart és őriz. A dugós furulya mellett készíti és használja az északi, alföldi és dunántúli pásztorok másik hagyományos hangszerét a ”flótát” is. Ez a hatlyukú furulyával azonos hangsorú, de fuvola-technikával megszólaltatott hangszer tudomásunk szerint már csak az ő kezében maradt fent. Falusi kanász édesapjától a kanászmesterséggel együtt átvette a kanásztülök használatát is. Annak ellenére, hogy a tudomány már legalább tíz éve végérvényesen kipusztultnak tekinti a hagyományos magyar dudazenét, Pál István kiválóan dudál ma is. Hangszerét ugyan a 70-es években eladta, és azóta valóban nem dudált, de érdeklődésünk hatására felelevenítette dudajátékát is, és újonnan kapott hangszerén néhány hét leforgása alatt már gyönyörű dudazenét tudott játszani. Lakodalmakban, ”fabálokon” még az ötvenes-hatvanas években is dudált, így nem csoda, hogy ilyen gyorsan visszaszerezte akkori formáját. Dudálásában jelen van a vidék duda-hagyományának minden eleme: régi stílusú, rubato dallamok, dudanóták, új stílusú dalok, motívumok rögtönzött összefűzéséből felépülő dudacifrák és ütemszerkezet nélküli rubato rögtönzések. A palóc dudahagyomány tehát még nem veszett ki, sőt igen magas foka tanulmányozható Pál István játékában, bár sajnos igen valószínű, hogy ő már valóban az utolsó palóc dudás. Pál István mesterségbeli tudása mellett igen magas szinten őrzi a nógrádi pásztorok zenei hagyományát, sőt tárgyi népművészetét is. Ez alatt a rövid idő alatt is száznál jóval több értékes népdalt, köztük meglepően sok régi stílusú dallamot, dudanótát, pásztor és betyárnótát sikerült rögzíteni előadásában. Éneklése azt a stílusvilágot idézi, melyet a Pátria lemezeken fennmaradt nógrádi énekesektől hallhatunk. Ugyanez mondható el a furulyajátékáról is. Régies, variáló, díszítő játékmódját apjától, nagyapjától és éppen azoktól a pásztoroktól vette át, akik a Pátria lemezeken szerepelnek, akiket siheder fejjel személyesen ismert és példaképnek tekintett.
Munkásságáért 1994-ben kapta meg a Népművészet Mestere díjat.
Fotó: Gyetvai Zoltán
