A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1898
Halálozási év: 1955

Leírás

Gerencsér Sebestyén édesapja Haász Sebestyén kőművesmester volt, édesanyja Mayer Borbála háztartásbeli. Siklóson a Fazekas utcában laktak, ahol már kisgyermekként megfigyelhette, hogy az ott élő és dolgozó fazekasok miként formálják edénnyé az agyagot. Az elemit, majd a polgárit elvégezve 1911. augusztus 1-én elszegődött a harmadik házban lakó ifj. Petrovics Mihály fazekasmesterhez inasnak. Nála tanulta meg a mesterség fogásait, a siklósi hagyományokon alapuló díszítési módot, mintavilágot, az edények égetésének szabályait. Tanoncként nem emelkedett ki tehetségével a többiek közül, előrehaladása a szakma elsajátításában csak közepesnek volt mondható. 1914. augusztus 1-én kapta meg a tanoncbizonyítványt, majd Mohácson, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Sümegen, Bodajkon és Csákváron dolgozott, hogy mások munkáit is megismerje. A háború eltávolította a mesterségtől, de utána ismét folytatta a vándorlást műhelyről-műhelyre, hogy minél többet tanuljon.Gerencsér Sebestyén édesapja Haász Sebestyén kőművesmester volt, édesanyja Mayer Borbála háztartásbeli. Siklóson a Fazekas utcában laktak, ahol már kisgyermekként megfigyelhette, hogy az ott élő és dolgozó fazekasok miként formálják edénnyé az agyagot. Az elemit, majd a polgárit elvégezve 1911. augusztus 1-én elszegődött a harmadik házban lakó ifj. Petrovics Mihály fazekasmesterhez inasnak. Nála tanulta meg a mesterség fogásait, a siklósi hagyományokon alapuló díszítési módot, mintavilágot, az edények égetésének szabályait. Tanoncként nem emelkedett ki tehetségével a többiek közül, előrehaladása a szakma elsajátításában csak közepesnek volt mondható. 1914. augusztus 1-én kapta meg a tanoncbizonyítványt, majd Mohácson, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Sümegen, Bodajkon és Csákváron dolgozott, hogy mások munkáit is megismerje. A háború eltávolította a mesterségtől, de utána ismét folytatta a vándorlást műhelyről-műhelyre, hogy minél többet tanuljon.
1924 júliusában már Mohácson dolgozott a Turul Agyagipari Vállalatnál üzemvezetőként.
1925-ben hazatért Siklósra, hogy önálló fazekasként kezdje meg működését. Megteremtetve a munkához szükséges feltételeket, beindította a műhelyét. 1928-ban megnősült. Termékeivel hamar megismertette környezetét, megbecsült iparossá vált. Használati edények mellett, kegy-és emléktárgyakat pl. „gyűdi korsó”, gyermekjátékot pl. „gyűdi bika” készített a máriagyűdi búcsúsoknak. 1932-ben tagja lett a községi elöljáróságnak, és aktívan részt vett az Iparoskör munkájában. 1940-ben elhatározta, hogy a nevét megváltoztatja és felveszi a Gerencsér vezetéknevet. A II. világ háború visszavetette a munkájában, mint a település bírája a község lakóit próbálta segíteni, ami később sok kellemetlenséget okozott neki.
Mesterségét az 1950-es években haláláig szövetkezeti keretek között folytatta. A Népművészet Mestere díjat 1954-ben kapta meg.
Siklóson először 1966-ban, majd azt követően háromévente meghirdetett Országos Fazekas Pályázat az ő nevét viseli.

Források

Irodalom:

Domanovszky György-Varga Marianna: Mai magyar népi iparművészet, 1983
Domanovszky György-Varga Marianna: Mai magyar népi iparművészet, 1983
Mecseki József, Gerencsér Sebestyén (1898-1955). Pécs, 1975
Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.

Országos kiállításon kiállítóként részt vett 
1952- Ernst Múzeum/ I. Iparművészeti Kiállítás
1953-Műcsarnok/II. Iparművészeti és Népművészeti Kiállítás

Nemzetközi kiállításon kiállítóként részt vett 
1954-Moszkva
1955-Varsó
Tárgyak a Janus Pannonius Múzeum (JPM) Néprajzi Gyűjteményében: 
52.650.1. –kancsó
52.650.2.-kiskorsó
52.650.3.-kiskorsó
52.650.4.-kisbokály
52.650.5.-bokály
52.650.6.-52.650.8.-kisbokály (3 db),
52.1080.1.-kanta
52.1081.1.-korsó
52.1082.1.-korsó
52.1083.1.-kanta
52.1133.1.-bokály
52.1134.1.-bokály
52.1145.1.-kisbokály
52.1147.1.-kisbokály
52.1148.1.-váza
52.1149.1.-váza
52.1158.1.-kiskorsó
52.1159.1.-kiskorsó
52.1233.1.-virágcserép
52.1287.1.- korsó
52.1403.1.-tányér
52.1404.1.-tányér
53.8.1.-köcsög
53.8.2.-bokály
53.8.3.-bögre
53.8.4.-kiskancsó
53.8.5.-kisbokály
53.8.6.-bögre
53.8.7.-kistál
53.8.8.-kistányér
53.8.9.-kistányér,
53.46.1.-köcsög
53.46.2.1-2.-bödön (cukortartó),
54.2.3.-kiskorsó
54.8.1.-nagybokály
54.8.2.-bokály,
54.8.3.-bokály
54.8.4.-kulacs
54.8.5.-kulacs,
54.8.6.-kiskancsó
54.8.7.-kiskorsó
54.8.8.-fütyülős korsó
55.16.1.-nagytál55.16.4.-tál
55.15.5.-tányér,
55.16.6.-tányér
55.16.7.-55.16.9.-kistányér (3 db),
55.16.10.-lámpaernyő
55.16.11.-bödön, rizstartó
55.16.12.-váza
55.16.13.-butykos
55.16.14.1-2.-cukortartó
55.16.15.-kiskanta
55.16.16.-bögre
55.16.17.-kisbokály,
55.16.18.-kistányér
55.16.19.-madáritató
55.16.20.-bögre,
55.16.21.-kétszájú korsó
55.16.22.-köcsög
55.16.23.-butykos,
55.16.24.-kiskorsó
55.16.25.-bokály
55.16.26.-fűszertartó
55.16.27.-kisbokály
55.16.28.-kiskancsó
55.16.29.-bögre,
55.16.30.-55.16.31.-fütyülő, „Gyűdi bika” (2 db),
58.34.1.-kanta
58.35.1.-butykos
58.36.1.-váza,
58.37.1.-hamutál
58.38.1.-hamutál
58.39.1.-kiskorsó,
58.40.1.-hamutartó
58.41.1.1-2.-bödön
58.42.1.-kanta,
58.43.1.-nagykanta
58.44.1.-butykos
58.45.1.-kiskorsó,
58.46.1.-korsó
58.47.1.-bokály
58.48.1.-kiskorsó,
58.49.1.1-2.-kiöntőcsöves kanta,
58.51.1.-butykos
58.52.1.-kiskorsó
58.53.1.-butykos
58.54.1.-kancsó
58.55.1.1-2.-58.66.1.1-2.-fűszertartó (17 db),
58.67.1.-nagybokály
58.68.1.1-2.- bödön
58.69.1.-kiskorsó,
58.70.1.-kulacs
58.71.1.1-2.bödön-vajtartó,
58.72.1.-kisfazék
58.73.1.1-2.-58.78.1.1-2.-füszertartó (6 db),
58.79.1.-kulacs
58.80.1.-nagytál
58.81.1.-bokály,
58.82.1.-kisfazék
58.83.1.-korsó
58.84.1.-nagybokály,
58.85.1.1-2.-cukortartó bödön
58.86.1.-sótartó
58.87.1.1-2. –58.92.1.1-2.-teáscsésze alátéttel (5 pár)
58.93.1.-kanta,
58.94.1.-58.97.1.-váza
58.98.1.-korsó
58.99.1.-tál,
58.100.1.-tál
58.101.1.-tál
58.102.1.-tál,
58.103.1.-tál
58.104.1.-butykos
58.105.1.-kétszájú korsó,
58.106.1.-bokály
58.107.1.-tál
58.108.1.1-2.-fűszertartó
58.109.1.-kiskorsó
58.110.1.-váza
58.111.1.-váza,
58.112.1.-váza
58.113.1.-tányér
58.114.1.-bokály,
58.115.1.-nagybokály
58.116.1.-kiskorsó
58.117.1.-égető
58.118.1.-mozsár
58.119.1.-nyúletető
58.120.1.-virágcserép,
58.121.1.-virágcserép
58.122.1.-virágcserép
58.123.1.-csibetányér
58.124.1.-korsó
58.125.1.-bokály
58.126.1.-kiskanta
58.127.1.-kistál
58.128.1.-váza
58.129.1.-kistányér,
58.130.1.-festékes szilke
58.131.1.-tartó
58.132.1.-tartó,
58.133.1.-kanta
58.134.1.-virágcserép
58.135.1.1-2.-csirkeitató
58.136.1.-vajköpülő
58.137.1.-virágcserép
58.138.1.-nagyfazék,
58.139.1.-kisfazék
58.140.1.-virágcserép
58.141.1.-csibetányér,
58.142.1.-bögre
58.143.1.-gombfedő
58.144.1.-köcsög,
58.145.1.-kalácssütő
58.146.1.-lámpaernyő
58.147.1.-tál,
58.148.1.-váza
58.149.1.-kisfazék
58.150.1.-bödön,
58.151.1.-lábas
58.152.1.-bögre
58.153.1.-tésztaszűrő,
58.154.1.-lámpaernyő
58.155.1.-lábas,
58.156.1.-bögre
58.157.1.-bögre
58.158.1.-kulacs,
58.162.1.-tányér
58.163.1.-58.212.1-köcsög (49 db)58.213.1.-
58.238.1.-kanta (26 db)
58.239.1.-58.242.1.-bokály (4 db)58.243.1.-kancsó
58.244.1.-butykos
58.245.1.-kanta,
58.246.1.-tejesköcsög
58.249.1.-tál64.18.1.-kulacs64.18.2.-bokály
64.18.3.-kiskanta,
64.18.4.-korsó
64.18.5.-korsó
64.18.6.-köcsög
64.18.7.-köcsög
64.18.8.-bödön
64.18.9.-bödön,
64.18.10-64.18.12.-bögre (3 db)
64.18.13.-68.18.14.-tál,
64.18.15.-64.18.17.-tányér
64.18.18.-64.18.21.-gombos fedő,
64.18.22.-kistál
64.18.23.-kiskorsó
64.18.24.-kisköcsög,
64.18.25.-lámpaernyő
64.18.26-64.18.27.-madár
64.18.28.-fütyülő,
64.18.29.-kisköcsög78.34.6-78.34.7.-bokály (2 db),80.6.13.-80.6.14.-bokálySzerszámai:
55.16.32-55.16.35-íróka, gurgula (4 db),
58.250.1.-58.264.1.-festőszilke (15 db)