A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1928
Halálozási év: 2011

Leírás

A bukovinai székely Kásler Balbina (férjezett nevén Fábián Mártonné) Andrásfalván született 1928. január 27-én. Kislánykorában már ott sertepertélt az édesanyja mellett, amikor szőtt, aztán ő is kipróbálta, 12 éves korától szinte naponta művelte. A család a bukovinai székely kitelepítésnek köszönhetően először Bácskába került, majd Zala megyébe. A Tolna megyei Lengyelbe 1945-ben érkeztek. Itt az asszonyok – az iskolaigazgató javaslatára – elkezdtek szőni, amihez ő is csatlakozott. 1947-ben Bonyhádra ment férjhez. A TSZ megalakulása után ott végzett mezőgazdasági munkát. A termelőszövetkezeti munka és a három gyermek nevelése mellett csak éjszaka volt ideje szőni. A hobbija szenvedéllyé vált. Közben gyűjtötte a székely szőttesek mintakincsét, hogy az egykori „kendedzők”, „takargatók”, párnavégek és festékesek díszítményei tovább éljenek saját készítésű textiljein. A felgyűjtött mintákat a 2000-ben megjelent „Bukovinai andrásfalvi székely szőttesek” című mintagyűjtemény tartalmazza. A gyűjtőmunka eredményei mellett a kiadványban megtalálhatók saját lakástextiljei is. Nyugdíjba vonulását követően belépett a Bonyhádi Székely Körbe. Tudását foglalkozásokon, néprajzi táborokban adta át a fiataloknak.

 

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Népi Iparművész cím (1994)
Sebestyén Ádám-díj (1996)
Népművészet Mestere díj (2000)
Tolna Megyei Értéktár (2015)

IRODALOM ÉS FORRÁS

Fábián Mártonné: Bukovinai andrásfalvi székely szőttesek. Szekszárd, 2000.
Kapitány Orsolya: „...A szépség kertjében...” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalaegerszeg, 2007. 145–160.

Források

Irodalom:

Fábián Mártonné: Bukovinai andrásfalvi székely szőttesek. Szekszárd, 2000
Fábián Mártonné: Bukovinai andrásfalvi székely szőttesek. Szekszárd, 2000
Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.