Tárgyalkotók

A Pest megyei Turán született, 20 holdon gazdálkodó paraszti családban. A családban nem varrt vagy hímezett senki, a fonóban (fonós ház) tanult meg a többiektől varrni, hímezni. Férje már az első világháborúban megrokkant, gyermeke – Ilonka – korán elhunyt.
Már 11-12 éves korában jól varrt, 1974-ig dolgozott. Úgy tartotta magáról, hogy a rajzkészsége nem elég jó, drukkoló szerszámokat készített saját kezűleg – eszközei az olló, harapófogó, kalapács, fa, bádog, réz –, és ezekről a dúcokról – ütőfákról – nyomta a maga tervezte mintákat. Követte a tradíciókat – stiláris szívek, apró vagy nagyobb virágok, lyuksorok, galambok és színhagyományok –, de mindig újat hozott létre. Közel 40 esztendő alatt több mint 500 drukkoló-fát készített. Varrt színes virágmintával szövött atlasz és brokát anyagból, gyolcsból, selyemből turai főkötőt, pruszlikot, női ujjasokat, bujkákat, selyemkendőt. Csodálatos turai lakodalmas öltözékek, lakodalmas kötények, asztalterítők, zsebkendők – egy lakodalomra akár 35-öt is el kellett készíteni – szekrénycsíkok, függönyök és ágyneműk kerültek ki a keze közül. Miseruhát és oltárterítőt is készített.
Jó ismeretségben, barátságban volt Király Ilus kalocsai, Kis Jankó Bori mezőkövesdi hímző asszonyokkal, a Népművészet Mestereivel.
Alapító tagja a Turai Háziipari Szövetkezetnek. Szakkört vezetett, Király Eleknével és Sára Józsefnével, akik szintén Népművészet Mesterei. Ahogyan a fonóban ő is látta, ugyanúgy szívesen adta át másoknak mindazt, amit megtanult és továbbfejlesztett.

1955-ben lett Népi Iparművész.
Népművészet Mestere címet 1956-ban kapta meg.