Tárgyalkotók

Márton János a Somogy megyei Buzsákon született. Hatosztályos általános iskolát, majd Balatonfenyvesen a vadőr szakmát végezte el. A katonai szolgálat után tüdőbetegséget kapott és kórházba kényszerült, ahol komolyabban kezdett el foglalkozni a faragással. Balatonfenyvesen került Kálmán Istvánhoz, ahol négy évig lesi el a szakmát a mestertől, aki ekkor már megkapta a Népművészet Mestere díjat.

Már tanuló éveiben felfigyeltek rá, és az utolsó évében beválasztották a NÉSZ-hez. 1958-ra már bejegyzett népi iparművész volt, ebben az évben kötött házasságot Kiss Piroskával. Az 1950-es évek végén – a szövetkezetet reprezentálva – őt választották, hogy a világkiállításon képviselhesse hazánkat a faragásaival. 1960-tól Balatonfenyvesre költözött és dolgozott a Népművészeti Szövetkezet megrendelései számára. Termékei így nemcsak Magyarország, hanem a világ számos országába eljutottak. A Fenyvesi-csoport tagjaként egyfajta munkacsoportot alkottak Kálmán Istvánnal, Tomoty Sándorral és feleségével, valamint Tapolcai Sándorral, ahol kölcsönösen segítették egymást. 1960-70-es években Fonyódra járt át szakköröket tartani gyermekek számára. Ekkoriban rengeteg tárgyat alkotott a sakktól a kobakig. Első szülött fia, ifj. Márton János örökölte a szakma iránti tehetséget és szeretetet, ő már apja kérésére asztalos, esztergályos szakot végzett. Ezt követően édesapjával együttesen is készítettek faragásokat.

Az 1980-as évek elejére egyre nehezebben élt meg a faragásból a rengeteg „giccs és bóvli” elterjedése következtében, így egy barátja hívására otthagyta a Dunántúlt és Tiszafüredre költözött családjával. Itt 1987-ig – a szövetkezet felbomlásáig – a szövetkezet tagja volt, majd magánvállalkozóként kezdett el dolgozni faesztergályosként és bútorkészítőként. 1992-ben vonult nyugdíjba.

A Népművészet Mestere díjat 1973-ban kapta meg.

További elismerései:

A Szocialista Kultúráért kitüntetés – 1980.