Leírás
A palócföldi Ecseg községben született 1920-ban. A család több generációig visszamenőleg tanító-népművelő volt. Szabó Kálmánné is tanítónőnek készült, Kiskunfélegyházán végezte el a tanítóképzőt. A Kiskunfélegyházán eltöltött évek hozták meg a népi kultúra iránti érdeklődést, majd ezt tovább mélyítették az Észak-erdélyi Nagytarnán töltött tanítónői évek. A család 1965-ben Debrecenbe költözött, ahol folytatta tanítónői hivatását, egyre jobban fordult a népművészeti hagyományok, elsősorban a hímzés felé. Alkotói egyénisége leginkább 1975-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulása után bontakozott ki. Ezekben az éveiben állandóan folytatta a kutató, gyűjtő munkát, a még ismeretlen hímzéshagyományok kutatását, megmentését, a hagyományok újra fogalmazását. Így vált országosan ismertté alkotói tevékenysége, a furtai, a komádi vászonhímzések, a hajdúsági és debreceni kisbunda hímzések, a Zobor vidék és néhány archaikus erdélyi hímzés dialektus (kalotaszegi vállfűs, torockói hímzések). Több alkalommal kapta meg a Gránátalma díjat, számos kollektív és önálló kiállításon láthatták munkáit itthon és külföldön is. Tudását igyekezett közreadni, vezetett szakköröket a megyében és Debrecenben egyaránt. Társszerzője a Zobor vidéki női ingek című könyvnek. 1986-ban megkapta a népi iparművész címet.A palócföldi Ecseg községben született 1920-ban. A család több generációig visszamenőleg tanító-népművelő volt. Szabó Kálmánné is tanítónőnek készült, Kiskunfélegyházán végezte el a tanítóképzőt. A Kiskunfélegyházán eltöltött évek hozták meg a népi kultúra iránti érdeklődést, majd ezt tovább mélyítették az Észak-erdélyi Nagytarnán töltött tanítónői évek. A család 1965-ben Debrecenbe költözött, ahol folytatta tanítónői hivatását, egyre jobban fordult a népművészeti hagyományok, elsősorban a hímzés felé. Alkotói egyénisége leginkább 1975-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulása után bontakozott ki. Ezekben az éveiben állandóan folytatta a kutató, gyűjtő munkát, a még ismeretlen hímzéshagyományok kutatását, megmentését, a hagyományok újra fogalmazását. Így vált országosan ismertté alkotói tevékenysége, a furtai, a komádi vászonhímzések, a hajdúsági és debreceni kisbunda hímzések, a Zobor vidék és néhány archaikus erdélyi hímzés dialektus (kalotaszegi vállfűs, torockói hímzések). Több alkalommal kapta meg a Gránátalma díjat, számos kollektív és önálló kiállításon láthatták munkáit itthon és külföldön is. Tudását igyekezett közreadni, vezetett szakköröket a megyében és Debrecenben egyaránt. Társszerzője a Zobor vidéki női ingek című könyvnek. 1986-ban megkapta a népi iparművész címet.
1992-ben magas színvonalú gyűjtő és alkotói munkája elismeréseként a Népművészet Mestere címet.