A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Nincs kép
Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1947

Leírás

Kecskeméten született 1947. február 13-án, keresztény, polgári családban. Édesapja ügyvéd, édesanyja textilművész volt. A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium diákjaként és családi indíttatással együtt korán kapcsolatba került a művészetekkel. Az iskola befejezése után 1966 tavaszán, idén 50 éve került Mezőtúrra, ahol akkor az ország legjobban szervezett fazekasháza működött. A tervező-alkotó munka mellett a megyei és az országos fazekas pályázatokat is megnyerte, sokszor megelőzve nagy hírű mestereket is. Ennek a sikernek a többi közt az volt az oka, hogy remek csapat dolgozott, alkotott együtt, segítve egymást a fazekasház alkotóműhelyében, melyet hosszú ideig vezetett is.

A folyamatos tanulás, képzés mindig nagyon fontos volt számára. Az akkor jól szervezett Néprajzi Akadémia előadásait hallgatta, tanulmányozta a Néprajzi Múzeum és különböző városi múzeumok anyagát, dr. Kresz Mária etnográfus irányításával. Járt gyűjtőutakon Erdélyben, Partiumban, Felvidéken és Krakkóban is. Feldolgozva a múzeumi cserépanyagot, újraélesztve a 17-18 századi magyarság fazekashagyományát: sikerült méltó rangjára visszaemelni a magyar fazekasságot és megszerettetni Mezőtúr, Sárospatak, Vámfalu, Bereck, Torda, Zilah, Mohács, Tüskevár, Máramarossziget és a huculok népi kultúráját.

A népművészettel való kapcsolata ösztönözte arra, hogy utána nézzen, honnan erednek a magyar nép színei, formái, virágai, jelképei. Ez a kutatás vezette vissza a magyar reneszánszhoz. Már több, mint 25 éve foglalkozik a középkori szimbólumok, jelképek ismeretével, használatával, a cserépkultúrán történő megjelenésével.

"Minden erőmmel azon vagyok, hogy minél szélesebb körben legyen ismert a magyar nép 17-18. századi és 20-21. századi művészete, hogy az iparművészet merítsen a népművészetből és a népművészek tanuljanak az ipar művészetéből, az iparművészetből.”

 

A Népművészet Mestere kitüntetést fazekas tudásáért 1989-ben kapta meg.

Források

Forrás:

Felterjesztési dokumentáció – Magyar Országos Levéltár