A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport: ,
Műfaj:
Születési év: 1955

Leírás

Szilágybagosi születésű énekes és furulyás. A zene szeretetét és ismeretét már családjából magával hozta, édesapja kántor volt, nagybátyja pedig zenetanár és zeneszerző. Negyedikosztályos korában bátyjától kapta az első furulyáját, amelyen autodidakta módon kezdett tanulni. A bátyja lakodalmán, 1971-ben furulyázott először adatközlőként Kallós Zoltánnak, a későbbiek során pedig klarinéton és szaxofonon is megtanult játszani.

Fiatal korától kezdve több zenekarnak is tagja volt, akikkel a környék településein bálokban és lakodalmakban muzsikáltak, ezeken az alkalmakon tovább bővítette zenei repertoárját. Az 1980-as évek végétől rendszeresen hívták Magyarországra népzenei és néptáncos programokra, 1997-ben például részt vett, a Fonó Budai Zeneház Utolsó óra programjában, ahol vele is készültek felvételek. Kallós Zoltán halála után a gyűjtő tiszteletére rendezett erdélyi emlékműsorok állandó résztvevője volt.

Birtalan József szívesen segíti a kutatók munkáját, és oktatja a tanulni vágyókat. 2021-ben tanítványával, Soós Gergővel elnyerték a Mesterek és tanítványok pályázat különdíját.