A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1896
Halálozási év: 1973

Leírás

Szabó Mihályné Benedek Mária a nevezetes galgahévízi „Ötösfogat” tagja volt, de több is annál: az együttes létrejöttében – és ezzel a település hagyományőrző tevékenysége új fejezetének elindításában – meghatározó, kezdeményező szerepet játszott. Az ötvenes évek legelején – a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége helyi elnökeként – a falu egyik jelentős közéleti szereplője. S ahogyan krónikása írja: akkor „nem restellt »vénségére« igent mondani a tanító kérésére: eltáncolják, eléneklik ők, öregek, a hagyományos galgahévízi lakodalmast nemcsak a falu, akár ország-világ színe előtt is!” A daloló-verselő asszonyokból álló, összeszokott csoport azután az 1950–60-as években számtalan alkalommal lépett fel Magyarország számtalan pontján; szerepelt a rádióban és a televízióban is.

Szülőföldjük hagyományos dalait Kiss Lajos, Kerényi György és mások gyűjtéseinek hangfelvételei őrzik – ezek az MTA BTK Zenetudományi Intézetének népzenei archívumában találhatók. A településen jól ismerték, élvezték és értékelték az asszonyok alkalmi költeményeit: a népdalok melódiájára újonnan írott, vagy népköltések aktualizálásával szerkesztett egyedi versszakokat is. Ezek valójában a zenei és költészeti önellátás értékes folytonosságát jelentették egy gyorsan változó, régi hagyományait – külső nyomásra – egyre inkább elhagyó közösségben.

Mari néni az „Ötösfogat” tagjaként örömmel, szeretettel és fogyhatatlan energiával adta tovább tudását az őt követő nemzedékeknek. Az „Ötösfogat”-ban társa volt a szintén galgahévízi Zsíros Ferencné Bankó Viktória, aki 1953-ban kapta meg a Népművészet Mestere kitüntetést.

A Népművészet Mestere kitüntetést 1962-ben kapta meg.

Az "Ötös fogat"

Források

Irodalom:
Kövendi Judit: „Mari néni, a népművészet régi mestere”. In: Portrék. A Népművészet Mesterei Pest megyében. Budapest: Pest megyei Népművészeti Tanácsadó, 1967. 67–70.

Felvételek:
Ó, ki ez oltáron kenyér színe alatt…
http://db.zti.hu/24ora/dalok.asp?VBSdbClickClass_1=VBSdbFilter