A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1932
Halálozási év: 2015

Leírás

Dr. Szabó Imréné T. Nagy Zsófia született 1932-ben Békés nagyközségben. Nagyszülei és szülei is föld tulajdonosok voltak, a kendertermesztést és feldolgozást gyermekkorától ismeri, mellé az iskolában megtanulta hímzést, kötést, horgolást is. Szülővárosában járt középiskolába, 1950-ben érettségizett.

Férje révén, aki körzeti orvos volt, került Kamut községbe, már itt szervezett kézimunka-összejöveteleket. Az asszonyokkal közösen kutatták és felgyűjtötték a helyi hímzés hagyományokat. 1970-ben Mezőkovácsházára költözött családja, itt folytatta a békési szűcshímzések tanulmányozását. Első szakmai sikerét a Kis Jankó Bori országos hímzéspályázaton érte el, közben folytatta oktatói tevékenységét is. Szegedre került, majd vezető lett a Megyei Művelődési Központ által szervezett hímző szakkörben. A Békés megyében megismert szisztematikus gyűjtő munkát folytatta, a szegedi, a kalocsai, csongrádi múzeumok anyagait dolgozta fel, a helyi szakemberek irányításával a csongrádi fehérhímzések és a szegedi subahímzéssel foglalkozott. Szakköre két alkalommal is elnyerte a Kiváló Együttes címet. Gránátalma díjat kapott a hódmezővásárhelyi szőrhímzéses „talpasrózsás” falvédőjével.

Munkásságában legkiemelkedőbbnek a békési, a hódmezővásárhelyi és a szegedi szűcshímzések mintáinak vászon terítőkön, öltözeteken történő felhasználását tartják a szakemberek.

Jelentős díjai:
1989. Országos Népművészeti Kiállítás Gránátalma Díj.
1973-ban eredményes alkotó, gyűjtő és népművészeti értékeink megbecsülésért kifejtett szervező tevékenységéért a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült.

Források

Irodalom:

Szabóné T. Nagy Zsófia - Varga Marianna. Békés-Csongrád megyei szűcshímzések régen és ma. Juhász Gyula Művelődési Központ. Szeged, 1996.