A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1956

Leírás

Tatai Ernő 1956-ban született a Tolna megyei Bonyhádon. 1978 óta foglalkozik prímtambura készítéssel, melyeket kezdetben saját tapasztalatai alapján állított össze. A hangszerkészítéssel hobbi szinten kezdett el foglalkozni, amit a zene iránti szeretete és érdeklődése motivált. Munkája során leginkább a népi hangszerkészítés áll hozzá közel, ezen belül pedig a pengetős hangszerek, nevezetesen a tambura hangszercsalád.

Négy éves korában találkozott először a tamburával, mivel édesapja készítette és játszott is rajta. Sok nyarat töltött nagyapjánál Barcson, aki szintén hobbi szinten készített tamburát. 

Ma már rajz után készíti a hangszereket, ami sok türelmet, precizitást és kitartást kíván, mivel a milliméter töredéke pontossággal kell dolgozni a hangzás miatt. Tamburáival 2015 óta vesz részt helyi, megyei és országos kiállításokon. Eddig 31 darab minősített hangszerrel szerepeltem. Célja, hogy ápolja és megőrizzem a népművészetet és a népzenei hagyományokat.