A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj: ,
Születési év: 1929

Leírás

Bujdosó Sándorné Váncsodon született, Debrecenben tanítói oklevelet, tanári diplomát Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-történelem szakán szerzett. Kézimunkázni édesanyjától tanult, majd iskolás éveiben fejlesztette tudását. 1984 óta foglalkozik szövéssel, mestere dr. Papp Lászlóné, a Népművészet Mestere (1994) volt, valamint sokat tanult Bakai Erzsébet szövő iparművésztől, egyetemi tanártól is. 1989-ben alapfokú, 1995-ben középfokú oktatói működési engedélyt kapott. Tanárként, később művészeti oktatóként dolgozott, a tanítás mellett hímző- és szövőszakköröket vezetett az 1950-es évektől 2011-ig Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében. Szakköreiből baráti és szakmai közösségek alakultak, s a közös munka mellett számos szakmai kiránduláson is részt vettek együtt, ezzel is bővítve tudásukat. 1992-ben a debreceni református Kistemplom presbitériuma olyan terítőegyüttes készítésére kérte fel, amely a régi szűrhímzések mintakincséből merít. Ekkor kezdett behatóan foglalkozni a debreceni szűrhímzés és a hajdúsági kisbunda hímzésének motívumaival. Hímzéseiben a hagyományos forma- és színvilágot lakástextilekre és ma is hordható viseleti darabokra is alkalmazta. Kutató és alkotómunkájának összefoglalásaként jelentek meg: 2016-ban A debreceni cifraszűr és a debreceni kisbunda, 2019-ben A furtai hímzés, 2021-ben A széki hímzés (Tarsoly Andorné népi iparművésszel közösen) című munkái, a Kézműves Alapítvány Debrecen kiadásában. E tanulmányok áttekintik a hímzésfajták történetiségét, bemutatják a díszítmények formakincsét, és gazdag mintakincset adnak közre. Széleskörű alkotó tevékenységét jellemzi a bihari azsúrszövés, a csipkeszövés, a bihari és partiumi göbös szőttes és a moldvai csángó szálbefűzéses mintázás, az úri hímzés, a debreceni női kisbunda és szűrhímzés hagyományainak megőrzése, újratervezése. 2021-ben is aktívan dolgozik otthonában, igyekszik összegezni és továbbadni ismereteit, tudását. A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület alapító tagja.

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Hajdú-Bihar Megyei Fekete Erzsébet-díj (1997)
Népi Iparművész cím – szövő (1996), hímző (2001)
Honvédelmi Érdemérem Ezüst Fokozata (2010)
Gránátalma-díj (2010)
Országos Népművészeti Kiállítás arany oklevél (2015)
Népművészet Mestere díj (2016)

IRODALOM ÉS FORRÁS

A Népművészet Mesterei Hajdú-Bihar megyében. Debrecen, 2015.
A hímzés mint művészet – interjú, 2016.; https://www.ridikul. hu/2016/09/02/a-himzes-mint-muveszet/#;
A népművészet szolgálatában, Hajdú – Bihari Napló, LXXIII. évf. 116. sz.

 

Források

http://www.kezmuvesalapitvany.hu/index.php?menu_id=artisan&sub_id=artisan&id=68

További irodalom:

BUJDOSÓ SÁNDORNÉ: A debreceni cifraszűr és a debreceni kisbunda című kiadványának bemutatója

http://www.kezmuvesalapitvany.hu/index.php?menu_id=home&sub_id=132&year=2016


Bujdosó Sándorné: A debreceni cifraszűr és a debreceni női kisbunda című kiadvány

ismertetése, Debrecen, 2015. Értékeink sorozat.

http://www.bocskai-konyvtar.hu/documents/19001/68897/konyvbemutato.pdf


A hímzés, mint művészet – interjú, 2016.

https://www.ridikul.hu/2016/09/02/a-himzes-mint-muveszet/#