A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1945

Leírás

Nagy Vincéné a Komárom-Esztergom megyei Súr községben született. Itt ismerkedett meg a néphagyományokkal, a hímzés, varrás, a népszokások, népdalok számára akkor a mindennapok természetes velejárói voltak. Fiatalasszonyként kezdett komolyabban foglalkozni a hímzéssel, elvégezte a C kategóriás hímzőtanfolyamot, majd 1984-ben oktatói vizsgát tett. 1983-ban találkozott Mátray Magdolnával, akitől megtanulta a vertcsipke készítést és ezzel teljesen a csipke felé fordult. A hímzésre fordított idő sem veszett kárba, néprajzi és művészettörténeti tudását jól tudja alkalmazni a csipkeoktatásban, illetve a csipkekészítésben. 1986-tól oktatja a csipkekészítést, 2002-től a Hagyományok Házában. Az 1990-es évektől vezet kézműves kört Tatabányán, a kör tagjaival sikeresen pályáznak itthon és külföldön. Alapító tagja a Magyar Csipkekészítők Egyesületének, melynek elnöke volt 2005–2015-ig. Az egyesület munkájában jelenleg is aktívan részt vesz. Társszerzője a 2010-ben megjelent A kézi csipkekészítés alapjai című könyvnek, amit tankönyvként alkalmaznak a csipkeoktatásban. A Népművészeti Egyesületek Szövetségének 32 éve Felügyelőbizottsági elnöke. A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti bírálóbizottság csipkeszakértője. Kutatja, tanítja, tervezi a csipkét. Fontos számára, hogy a magyar csipkeoktatásban tovább éltessék a magyar történelmi csipkék értékeit, ezen belül annak alkalmazását a mai modern elvárásoknak megfelelően. A 2000-es évektől számos nemzetközi kiállításon és szakmai bemutatón vett részt.

 

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Aranycsipke-díj (1999, 2003, 2005)
Király Zsiga-díj (2005)
Népi Iparművész cím (2005)
Az Év Mestere (2014)
Mátray Magdolna Emlékdíj (2018)
Népművészet Mestere díj (2018)
Kézműves oktatásért díj (2020)

IRODALOM ÉS FORRÁS

Mátray Magdolna – Wenszky Ágnes (szerk.): A kézi csipkekötés alapjai. Bábolna, 2010.

Források

Mátray Magdolna – Wenszky Ágnes (szerk.): A kézi csipkekötés alapjai. Bábolna: Mátray-Ház Kft., 2010.