Díjazottak neve

Szilágyi Ferenc 1925. február 22-én született a Szilágyság legarchaikusabb népi kultúrájú vidékének számító Tövisháton, a szőlő- és borkultúrájáról nevezetes Szilágysámsonban. Egész életében gazdálkodással foglalkozott a szülőfalujában, az erőszakos kollektivizálást követően a helybeli termelőszövetkezetben helyezkedve el. Világlátását és műveltségét jelentős mértékben tágította, hogy leventeként 1943–1944-ben részt vett a Bessenyei Társaság nyíregyházi népfőiskoláján. 1951-ben autodidakta módon elvégezte a kántorképző tanfolyamot, és azt követően több mint három évtizeden keresztül szolgálta kántorként a helybeli református gyülekezetet. Nyugdíjba vonulását követően fordult érdeklődése tudatosan a népi kultúra felé. Részt vett a megyei népdaléneklő versenyeken, majd számos magyarországi rendezvényen is. 1998-ban egyik meghívottja volt az Utolsó Óra programnak. Harmadik feleségével a helyi tánccsoportnak is sokáig tagja volt, aktív fafaragó. Történetmondói felfedezése az ezredforduló körüli évekre tehető. Feljegyzett narratív repertoárja az egyik legnagyobb a magyar folklorisztika történetében: mintegy 550 mese, monda, tréfás népi elbeszélés és igaz történet alkotja. Hagyományőrző tevékenységét a magyar állam 2002-ben Életfa díjjal ismerte el. Mint népi énekes és mesemondó 2016-ban megkapta a Népművészet Mestere elismerést. Az önéletírását, naplóját és egyéb írásait tartalmazó kötet a Documentatio Epica sorozatindító kiadványaként a 93. születésnapjára jelent meg.