Díjazottak neve

Leírás

A Dráva menti horvát származású Gadányi Pál a Somogy megyei Tótújfaluban született. Az 1950-es években asztalos szakmát tanult ki. Szülőfalujában a tamburazenekar összes hangszerét ő készítette: prím-, basszprím-, brácsatambura, tamburabőgő. Tamburásként a helyi zenekarban is muzsikált.

Az 1960-as évektől kezdett el négysípos Dráva-menti dudákat készíteni. A különleges hangszer készítését még fiatalon, a szomszédjában lakó idős dudástól, Kovács Pávótól tanulta meg. Ügyes kezű mesterként számtalan új ötlettel újította meg a maga készítette dudákat, melyek szervesen kapcsolódnak a Közép – Európai népek dudatípusaihoz. Hangszereinek elkészítése és megszólaltatása, egyéni megoldásai az egyik legszínesebb egyedi dudahangzást és játékmódot képviselik.

Gadányi Pál életében mintegy ötven hangszert készített. Az esztergagépeket is ő alakította át, amelyeken a dudák faalkatrészeit készíti. A dudabőröket is saját kezűleg kutyabőrből vagy kecskebőrből készít ki. Sikeresen kísérletezett a varrott, ragasztott műbőrből készült dudatömlőkkel. A hangszerei levegőellátásához a fújtatókat is saját kezűleg állítja elő, a dudák megszólaltatásához szükséges bodza illetve nádsípokat is ő faragja.

Ennél az Európában egyedülálló, a Kárpát-medencében legarchaikusabb dudatípusnál a hangszer sípszárába, favályúba mélyített, négy különálló bodzafa, vagy szilvafa csövet illesztenek és ólmozással, vagy faragással alul teljesen zárt rendszerűvé alakítják ki. Ezzel az egyes csöveken el tudják különíteni az alapvető zenei funkciókat. A nagy levegőfogyasztás miatt kizárólag fújtatóval működtetik, aminek az az előnye, hogy a muzsikus a játék mellett énekelni is tud. A hangszer alaphangja magas: g’ a’, b’, sőt h’ is lehet.

A hangszer elterjedéséről megállapíthatjuk, hogy a Dráva vonalában egy 100-150 km-es hosszúságban mindkét parton előfordul. A magyar oldalon Sellyétől Csurgóig találhatók meg ezek a hangszerek, főként a Dráva-menti horvátok lakta községekben, ahol kizárólag ezt a típust használták. Ezt a hangszertípust Horvátország északi peremvidékén Bjelovar központtal lehet behatárolni, de Szlavónia területén is csak kizárólag itt fordul elő.

Ezek a dudák átmenetet képeznek a magyar és a horvát nyelvterületen megtalálható dudatípusok között. Gadányi Pál az utolsó olyan dudakészítő, (ez ismereteink szerint Magyarországra, Horvátországra, Szlovákiára, Csehországra, valamint Ausztriára vonatkozik), aki saját archaikus paraszti közösségében sajátította el ezt a speciális képességet, hogy el tudja készíteni, valamint meg is tudja szólaltatni hangszerét, a dudát. Közösségének búcsúkon, kocsmai mulatozásokon, különböző rendezvényeken muzsikál és énekel. A budapesti Néprajzi Múzeumban (2002.38.1) leltári számon tartanak nyilván „gadányi dudát”.

Gadányi Pál zenei repertoárján kizárólag szülőföldjének népzenéje, dudamuzsikája található meg. A táncdallamok közül páros, páratlan drmeseket (rezgőket) több drmes-kolót, kizárólag Lakócsán táncolt speciális csizmaverős kolót, valamint főként a dudán énekelhető archaikus horvát népdalokat rögzíthettek a gyűjtők. Mivel Pali bácsi fújtatóval muzsikál, így saját énekét kíséri hangszerével, amit napjainkra már gyönyörű fémbetétekkel készít el. Pali bácsi zenészi, hangszerkészítő tevékenysége jelentős hatással volt a Táncházmozgalom égisze alatt formálódó zenekarokra, táncegyüttesek munkájára. Az általa készített hangszeren muzsikáltak a Baranya Táncegyüttes zenészei, a Vizin zenekar több zenésze, de zenészi mentalitása hatott a Vujicsics együttes munkásságára is (ld.: Podravina című album). Több alkalommal színpadon is szerepelt mindkét említett zenekarral. Mesterének tekinti Végh Andor dudakészítő és dudás is.

Saját közösségének, valamint a környező horvátlakta falvakban is muzsikál. Rendszeres résztvevője a nemzetiségi rendezvényeknek hazánkban és a Dráva túloldalán egyaránt.

A Népművészet Mestere díjat 2011-ben kapta meg.

Fotó: Romháti László, 2011.08.18., Budapest