A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1918
Halálozási év: 1990

Leírás

Szedlacsek Dara István 1918-ban Nagybaracskán született. Eredetileg péknek taníttatták, de mindig jobban érdekelte a szövés. Anyai részről a Dara családban voltak takácsok. A harmincas években egy fővárosi nő tartott Baracskán szövőtanfolyamot, amelyen Szedlacsek István is részt vett, de abbahagyta, mert mint állította: „Az sem tudott többet, mint én.” A takács-hagyományokban gazdag faluban Szedlacsek igen vágyott a szövés tudásának megszerzésére. Addig „nyaggatta” az akkor még élő öreg takácsokat, amíg azok a féltékenyen őrzött tudományukat pár liter borért át nem adták. A Sümegi család Monostorra származott egyik tagjától, Sümegi Pétertől vásárolt 150 éves szövőszékén szenvedélyes igyekezettel szőtt vásznakat, szőnyegeket, rongyszőnyeget, zsáknak valót, amit éppen rendeltek. Minden igyekezete arra irányult, hogy a régi baracskai forgatásos szövésdíszítést is elsajátítsa. Érdekelte minden régi baracskai história, hagyomány. A baracskai szőttes hagyományainak megismerése és felújítása céljából szövőszakkört szervezett. Lelkes múzeumbarát volt, a bajai Türr István Múzeum néprajzosainak és Báldi Flóra tanárnőnek a segítségével összegyűjtötte Baracska és környékének szőtteseinek mintakincsét, melyet ma a múzeum adattára őriz. A sok szép forgatásos szőttes-minta megismerése után nagy igyekezettel próbálkozott ezek felújításával. Olyan öreg takács ember, aki erre megtanította volna, már nem akadt. Végül is Szedlecsek Dara István a szeremlei szövőasszonytól, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett Porkoláb Jánosné Orján Évától tanulta meg a félnyüstökkel való forgatásos szövést, amit ott rakottnak neveznek. Halála után szőtteseit utódai eladták.

A népi iparművész cím elnyerése után,1972-ben megkapta a Népművészet Mestere kitüntetést.

Források

Domanovszky György – Varga Marianna: Mai Magyar Népi Iparművészet, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1983.