Díjazottak neve
Sánta Vendelné
Nézics Mária
Leírás
Sánta Vendelné 1895. április 29-én született Berzencén egy szegényparaszti család gyermekeként. Hatan voltak testvérek. Édesapja 3 éves korában meghalt. Az apa halála után ő az édesanyja nővéréhez került, akinek nem született gyermeke. „Így lett nékem második apám és anyám, ők neveltek föl, ők is adtak férjhez.” mesélte egyszer. 1921-ben ment férjhez Sánta Vendel berzencei legényhez. Házasságukból gyermek nem született.
Már három éves korában maga készített ruhácskákat a rongybabájának, „úgy magától, minta után”. Már gyerekkora óta figyelte az idősebb emberek mulatozását, tőlük tanult meg énekelni, táncolni. „Táncolni szerettem a legjobban, egész életemben!”… szokta mondogatni. Elmondása szerint 9-10 berzencei táncot ismert. Első nyilvános szereplése 1945-ben Csurgón volt. A múlt század ötvenes éveinek elején már felismerték tehetségét, néprajzkutatók, gyűjtők jártak hozzá gyűjteni nótákat, balladákat. Több mint 200 nótát, dalt ismert, ezeket elmondása szerint a berzencei fonókban és az öregektől tanulta. Eleinte csak énekelt aztán már megmutatta tánctudását is. 1953-ban Budapestről keresték fel, magnófelvételeket és filmfelvételeket készítettek vele. Később, elvitték magukkal, hogy tanítsa meg a fiatalokat is a berzencei táncokra, 1954-ben már Alsógödön néptáncot tanított. Sánta Vendelné, Együd Árpád folklórkutató egyik legkedvesebb és egyben legelső adatközlője, a Somogy megyei múzeum munkatársainak segítője, akitől számos szellemi és tárgyi anyag került begyűjtésre. Aktívan részt vett folklóregyüttesek munkájában, szervezte saját berzencei hagyományőrző közösségét. Gazdag repertoárja, elhivatottsága, humora, életkedve és energiája méltán tették Somogy egyik leghíresebb adatközlőjévé.
1974-ben kapta meg a „Népművészet mestere” díjat.
Források
Berzencei Települési Értéktár Bizottság, Szőke József elnök 2025.