A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1889
Halálozási év: 1968

Leírás

Porkoláb Jánosné Orján Éva szövő 1889-ben Szeremlén született és itt is halt meg 1968-ban.
Ezen a vidéken a nagymamák, mamák már fiatalon megtanították a lányokat a szövő mesterség fortélyaira, igényelték segítségüket, részvételüket. Így tanult meg fiatalon Orján Éva is szőni. Leginkább abroszokat, terítőket, futókat, díszpárnákat szőttek, esetleg rongyszőnyeget is. A szeremlei szőttesek hagyományvilága egyszerűbb mint a sárközi, bár mintakincsében és a piros-fekete színek használatában sok a hasonlóság.

Orján Évát Porkoláb János helybéli fiatalember vette feleségül. Kisparaszti családként gazdálkodtak néhány hold földjükön, dunaszekcsői szőlőjükön. A házasságból gyermek nem született, ezért a helyi református árvaházból örökbe fogadták Varga Miklóst, aki felvette a család nevét.

A tehetséges szövő asszony többször adott helyet portáján és segítette tudásával a református lelkész által szervezett tanfolyamokat. 1940-ben és 41-ben is volt ilyen 2-3 hónapos tanfolyam. Alkalmanként 12-15 szeremlei lánynak, asszonynak tartották a szövő tanfolyamot Tolnai Margit (Páty) vezetésével. Az időközben megalakult Szeremlei Gyöngyösbokrétának ő szőtte a zászlaját.

Amikor a fiatalasszony átlagon felüli ügyességét felismerték egyre több megrendelést kapott. A tehetősebbek teljes stafírungokat rendeltek nála. Ettől kezdve élete legfőbb tevékenysége a szövés lett. Leginkább pamuttal dolgozott. Mint az Sárközben természetes, fehér alapon pirossal és feketével dolgozott, az abroszoknál, törölközőknél piros helyett kéket használt.
A fő szőttes motívumok a szíves galamb, és a kerek rózsa voltak, az abroszoknál a sodrásos, kesehím, búzakalász. Megtanulta és mesterien művelte a rojtozást, rostkötést (herelevél, szívmotívumok) is. 1957-1964-ig tagja volt a Sárközi Népművészeti Szövetkezetnek. 

1956-ban lett népi iparművész.
A Népművészet Mestere kitüntetést 1961-ben kapta meg.