Díjazottak neve

Nyisztor Mártonné a moldvai Lábnyik faluban (Vladnic, Bákó m.) született 1919. május 15-én.

1947-ben települt át férjével és gyermekeivel Magyarországra, a Baranya megyei Egyházaskozárra.

Albert István írja róla megemlékezésében:

„Hatvanhárom esztendős korában, váratlanul hunyt el Nisztor Mártonné Laczkó Anna, a pávakör próbájáról hazafelé menet érte a szívroham. Anna néni ugyancsak Bákó megyében, Lábnyik községben született, amelynek lakói a XVIII. század hatvanas éveiben - a madéfalvi vérengzést követően -menekültek Moldvába. Egészen korán, még kis gyermek korában árvaságra jutott, sokat nélkülözött, még többet dolgozott, egyetlen vigasztalása az éneklés volt, mert az énekeket igen hamar megtanulta, és élete végéig megjegyezte őket. 1936-ban ment férjhez, és 12 gyermeknek adott életet. Tizenegyen közülük ma is élnek, s itt Magyarországon valamennyien szakmát szereztek, szép, új házakat építettek. 1947-ben látogatóba jöttek Egyházaskozárra, majd áttelepülési engedélyt kértek, amit meg is kaptak. Amióta gyermekei felnőttek, rendszeresen eljárt a pávakör próbáira és szerepléseire, itt figyeltek föl rá a népzene szakemberei, tudósai. Sokan fölvették énekeit, különösen balladáit, melyek közül a legismertebbek: Az hol én eljárok; Lúdjaim, lúdjaim; Apámnak a sok szép Szava; Balog Józsi; Olyan nap nem süt az égre; A nagyhegyi tolvaj; Három árva. Nehéz élete ellenére soha nem keseredett el, életében mindig megtalálta a szépet, különösen sok öröme tellett a családjában, unokáiban. Egyetlen bánata volt, hogy bár 11 gyermeket fölnevelt, mégsem kapott nyugdíjat. Ő is 1981 augusztusában vette át a Népművészet Mestere címet, s a községi tanács elnöke nem sokkal ezután kérelemmel fordult a Művelődési Minisztériumhoz, hogy Anna néninek méltányossági alapon állapítsanak meg nyugdíjat. Ezt halála előtt néhány nappal meg is adták neki, de a visszamenőleg kiutalt összeget már nem tudta fölvenni. Különleges, hagyományőrző éneklési tehetségét örökölték gyermekei, különösen pedig az unokái, akik már szép sikerrel, eredményesen szerepelnek a pávakörben.”

Alapító tagja volt az Egyházaskozári Csángó Hagyományőrző Együttesnek, 1948 óta szerepelt énekesként az együttesben. Sok gyűjtőt fogadott Egyházaskozáron, segítette az oda érkező vendégek elszállásolását. Nem sokkal azután, hogy megkapta az értesítést arról, hogy átveheti a „Népművészet Mestere” kitüntetést, szívroham következtében elhunyt.

A Népművészet Mestere díjat 1981-ben kapta meg.