A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1922
Halálozási év: 2016

Leírás

Lukács Lajos 1922. október 22-én a Somogy megyei Bábonymegyerben született, majd a család később Budapestre költözött. 15 évesen gépjárműszerelő tanulóként kezdett dolgozni. Precizitását, mely tulajdonsága később is javára vált, munkahelyén, a Ford cégnél fejlesztette. Sokoldalúsága, találékonysága, ügyessége és kíváncsisága késztette arra, hogy megpróbálkozzon kézügyességének kamatoztatásával a művészetek terén. Így döntött a faragás mellett, amit dédnagyapájától örökölt, aki faragó juhász volt. Először fapipákat faragott. Így készítette el Arany János, Bem apó, Dózsa, Bartók, Chopin, Voltaire, Tell Vilmos reliefjeit, ezt követően pedig főleg szarufaragásokat készített különböző népi motívumokkal, történelmi egyéniségek arcképmásával. 1984-ben kezdett el ötvösmunkákat készíteni, így a panoptikumban látható Szent Korona is az ő keze munkája. Ő készítette el Lehel kürtjének hiteles másolatát. Több éven keresztül vett részt az id. Kapoli Antal Országos Faragópályázaton, ahol több esetben első, második és harmadik helyezést ért el. Műveit a hazai kiállítások mellett Franciaországban is megtekinthették. Idős korában is aktívan dolgozott, faragott.

 

DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK

Népi Iparművész cím (1983)
Népművészet Mestere díj (1996)
Mesterremek-díj (2001)