Díjazottak neve

Demse Dávidné Antal Lucia (Somoska, 1897. augusztus 24. – Sásd, 1975. január) szülei földművesek voltak, hat gyermeket neveltek fel. „Mindig megvolt a nagy szerencsétlenség, mindig megvolt a nagy szegénység. Sokan voltunk. Ez kellett, az kellett lenne. Nem volt.” Iskolába nem járt: „csak a gyermekeket (értsd: fiúkat) vették bé”, így írni-olvasni nem tanult meg. Édesanyja tanította a dalokra a leányait. „Kezdetben csak azért énekelt nekik, hogy a szemükből elűzze az álmot, amely a késő éjszakába nyúló kenderfonás közben nehezedett a szemükre. Később, amikor örömmel tapasztalta, hogy azok milyen jóhangúak, más alkalommal is énekelgettek. A guzsalyasban megtanult dalok száma aztán egyre nőtt. Demse Dávidné a Somoskán megtanult dalokat hozta el magával a szíve mélyén Baranyába” – írja róla a népdalgyűjtő Várnai Ferenc.

Sok bukovinai és moldvai sorstársához hasonlóan az 1940-es években először Bácskába, majd Egyházaskozárra települt a családjával. 1954-ben a Patria hanglemezsorozat számára készültek vele – a népdalénekesek számára azóta igen jól ismert – csodás felvételek. „Egy lányuk él. Két lányuk és egy fiúgyermekük meghalt. Férje, miután juttatásukról lemondottak, gyári munkásként keresi kenyerüket” – olvashatjuk az e felvételekhez tartozó ismertetőben. Utóbb Bikalra, majd Sásdra költözött. Ismét Várnai Ferencet idézve: „Ha megszólalt, beszédében valami különös kettősség uralkodott: a bánat és a csipkelődő vidámság. Érzéseit, gondolatait érdekesen ölelkező mondatokba foglalta. Csodálatot akkor keltett látogatóiban, hallgatóiban, amikor elkezdett énekelni. Előre sohasem árulta el, hogy ő »a népművészet mestere«, hanem csak akkor, amikor dicsérni kezdték […] természetesnek találta, és nem csodálni valónak, hogy a népművészet mestere szépen tud énekelni.”

Hangját számos rádiófelvétel, alakját pedig filmszalag őrzi. Több ízben szerepelt a televízióban is. A tőle gyűjtött dalok szerepelnek legfontosabb átfogó népdalkiadványainkban éppúgy, mint a Moldvából Baranyába áttelepült nótafáknak szentelt, Kicsi madár, jaj be fenn jársz című daloskönyvben. Az MTA BTK Zenetudományi Intézete népdalgyűjteménye számos további feljegyzést is őriz dalairól.

A Népművészet Mestere díjat 1964-ben kapta meg.