A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj: ,
Születési év: 1919
Halálozási év: 2003

Leírás

Szabó Sámuel (Tiszalúc, 1919. április 1. – Kesznyéten, 2003. december 2.) Az üknagyapa kerékgyártó volt és a nagyapa is folytatta ezt a szakmát. Az apa először kovács inasnak szánta Sámuelt, de egy falubeli fiú rábeszélésére együtt inaskodtak Bártfai István kerékgyártó mesternél Tiszapalkonyán. Az inasévek után dolgozott a Hajdúságban, Hejőcsabán, Verpeléten, Gyöngyösön, Jászberényben, Farmoson, Nagykátán és végül Budapesten. Ezen idő alatt kitanulta a kádár mesterséget, a szekerek és hintók készítését, sőt még síléceket is készített, megtanulta a kulacs esztergályozását,valamint a szekereket és hintókat díszítő rózsák (szmekliket) faragását is. Szekereket készített, később hintókat is. Mestervizsgát tett 1957-ben, majd 1958-ban meghívást kapott a mezőgazdasági kiállításra, ahol az általa készített játék szekereket mutatta be. Ezekből egy a Parádfürdői Kocsimúzeumban látható. 1962-ig 300 db szekeret és 35 db hintót készített. 1962 után a mezőgazdaság gépesítésével csökkent a kereslet és ekkor fordult a faragás felé. Foglalkozott faszobrászattal, intarziával is, de a legjobban a népi eredetű faragásokat szerette, a székek, szekrények, tükrök, asztalok, kulacsok, csobolyók, bonbonos dobozok, diótörő, váza, stb. faragását. Élete utolsó szakaszában foglalkozott a kopjafákkal, kutatta a rajtuk lévő faragások értelmezését és több mint 100 db-ot készített. Jelentősek az általa rekonstruált korabeli gyermekjátékok, melyből több makett megtalálható Kecskeméten a Szórakaténusz Házban.Szabó Sámuel (Tiszalúc, 1919. április 1. – Kesznyéten, 2003. december 2.) Az üknagyapa kerékgyártó volt és a nagyapa is folytatta ezt a szakmát. Az apa először kovács inasnak szánta Sámuelt, de egy falubeli fiú rábeszélésére együtt inaskodtak Bártfai István kerékgyártó mesternél Tiszapalkonyán. Az inasévek után dolgozott a Hajdúságban, Hejőcsabán, Verpeléten, Gyöngyösön, Jászberényben, Farmoson, Nagykátán és végül Budapesten. Ezen idő alatt kitanulta a kádár mesterséget, a szekerek és hintók készítését, sőt még síléceket is készített, megtanulta a kulacs esztergályozását,valamint a szekereket és hintókat díszítő rózsák (szmekliket) faragását is. Szekereket készített, később hintókat is. Mestervizsgát tett 1957-ben, majd 1958-ban meghívást kapott a mezőgazdasági kiállításra, ahol az általa készített játék szekereket mutatta be. Ezekből egy a Parádfürdői Kocsimúzeumban látható. 1962-ig 300 db szekeret és 35 db hintót készített. 1962 után a mezőgazdaság gépesítésével csökkent a kereslet és ekkor fordult a faragás felé. Foglalkozott faszobrászattal, intarziával is, de a legjobban a népi eredetű faragásokat szerette, a székek, szekrények, tükrök, asztalok, kulacsok, csobolyók, bonbonos dobozok, diótörő, váza, stb. faragását. Élete utolsó szakaszában foglalkozott a kopjafákkal, kutatta a rajtuk lévő faragások értelmezését és több mint 100 db-ot készített. Jelentősek az általa rekonstruált korabeli gyermekjátékok, melyből több makett megtalálható Kecskeméten a Szórakaténusz Házban.
Munkásságáért több kitüntetést, elismerést kapott. A Király Zsiga díjat pedig 1999-ben.
A Népművészet Mestere díjat 1995-ben kapta meg.
A leírást készítette Marx Mária