A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1927
Halálozási év: 2009

Leírás

Serényi László a Kereskedelmi Szakiskola elvégzése után könyvelőként dolgozott Siófokon. Egyszer az ékszerbolt kirakatában faragott dobozokat látott és úgy gondolta ő is kipróbálja. Három dobozt kifaragott és elvitte Budapest-re a Háziipari Szövetkezet elnökének megmutatni. A munkát elfogadta, majd új feladattal bízta meg. Közel fél ezer doboz elkészítése után a szövetkezet tagja lett. Ettől kezdve csak faragásból élt. Minden technikai megoldást ismert, de a domború faragást alkalmazva teljesedett ki alkotói pályája. Dobozokon, kínálókon, tükrösökön kívül faliképeket is készített, melyeken a népélet egy-egy pillanatát jelenítette meg. Törekedett, hogy munkái kiegészítői legyenek a városi ember otthonának.Serényi László a Kereskedelmi Szakiskola elvégzése után könyvelőként dolgozott Siófokon. Egyszer az ékszerbolt kirakatában faragott dobozokat látott és úgy gondolta ő is kipróbálja. Három dobozt kifaragott és elvitte Budapest-re a Háziipari Szövetkezet elnökének megmutatni. A munkát elfogadta, majd új feladattal bízta meg. Közel fél ezer doboz elkészítése után a szövetkezet tagja lett. Ettől kezdve csak faragásból élt. Minden technikai megoldást ismert, de a domború faragást alkalmazva teljesedett ki alkotói pályája. Dobozokon, kínálókon, tükrösökön kívül faliképeket is készített, melyeken a népélet egy-egy pillanatát jelenítette meg. Törekedett, hogy munkái kiegészítői legyenek a városi ember otthonának.
A Népművészet Mestere díjat faragó tudásáért 1975-ben kapta meg.

Források

Irodalom:

Domanovszky György-Varga Marianna: Mai magyar népi iparművészet, 1983
Kapitány Orsolya: „…A szépség kertjében…” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról. Zalai Múzeum 16, 2007, 145-160.

Tárgyak Népi Iparművészeti Múzeum (NIM) gyűjteményében
2/34-hamuzó
2/196-modern doboz, fekete
2/197- borotvatartó
2/222-írókészlet
2/294- két részes doboz
2/322-uranformájú doboz
2/323- cigarettatartó
2/325- fekete tükrös
2/326-2/327-barna tükrös (2 db)
2/452-2/453-dohánytartó doboz (2 db)
2/456-busós lámpa+ernyő
2/532-fahordó cigarettakínáló
2/533- 2/534-cigarettakínáló (2 db)
2/625-ovális doboz
2/687-nagy doboz
2/722- kerek tükör
2/995-nagy doboz
2/1036-falikép
2/1037- bombonier
2/1170-falikép
Fia, Serényi Ákos az orfűi Muskátli vendéglőben állandó kiállítás keretében mutatja be édesapja alkotásait.