Leírás
Mónus Ferenc Hódmezővásárhelyen született 1931-ben, ugyanott hunyt el 1999-ben. Fazekas apja 12 gyermeke közül az utolsó előttiként született. Sándor bátyja 22 évvel volt idősebb nála. Ő is a fazekas műhelyben nevelkedett. 12 évesen már hajtotta a korongot. 1945-48 között végezte az ipariskolát, közben apjánál volt tanuló. Szabadulása után apja műhelyében maradt. Használati és díszedényeket készítettek és piacoztak velük.1951-ben Hódmezővásárhelyen megalakult az Agyagiparosok Háziipari Szövetkezete, ahová apjával és testvéreivel együtt lépett be, 1957-ig itt dolgozott. Mestervizsgát tett majd önálló műhelyt indított. Készített cserépkályhát, dolgozott egy üveg és porcelánértékesítő vállalatnak, majd 1969-ben tért vissza a korongolt edények készítéséhez. 1966-1992-ben a Budapesti Háziipari Szövetkezet tagja lett, az országos ismertség, elismerések ekkor kezdődtek alkotó életében. A szakmai pályázaton nívódíjat kapott, 1982-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel jutalmazták. Alkotásaival számos hazai városban szerepelt. A Háziipari Szövetkezet megszűnése után is folyamatosan zsűriztetett. Munkássága során mindvégig a vásárhelyi fazekas hagyományokat kutatta és alkalmazta. Belenőtt a 19. századi fazekasság forma és motívumvilágába, kialakítva ebből önálló stílusát. Fennálló edényei az újvárosi fazekas stílust követik, ebből alakította ki a lakásdísznek szánt nagyított butellákat, Miskákat, padlóvázáit. Étkészletei, tányérjai használati funkciójúak, szívesen alkalmazta a csúcsi fehér alapon kék írókás díszítményt. Áttört, nagyméretű edényeinek korongozása önmagában is bizonyítja magas fokú technikai tudását. Így nyilatkozott: „Fazekas vagyok, nem keramikus, mert a fazekas fogalma a korongnál kezdődik és a korongnál végződik.” Több országos díjjal jutalmazták, a Pro Urbe díjat szülővárosa 198-ben adományozta neki. 1967-ben népi iparművész címet kapott.Mónus Ferenc Hódmezővásárhelyen született 1931-ben, ugyanott hunyt el 1999-ben. Fazekas apja 12 gyermeke közül az utolsó előttiként született. Sándor bátyja 22 évvel volt idősebb nála. Ő is a fazekas műhelyben nevelkedett. 12 évesen már hajtotta a korongot. 1945-48 között végezte az ipariskolát, közben apjánál volt tanuló. Szabadulása után apja műhelyében maradt. Használati és díszedényeket készítettek és piacoztak velük.1951-ben Hódmezővásárhelyen megalakult az Agyagiparosok Háziipari Szövetkezete, ahová apjával és testvéreivel együtt lépett be, 1957-ig itt dolgozott. Mestervizsgát tett majd önálló műhelyt indított. Készített cserépkályhát, dolgozott egy üveg és porcelánértékesítő vállalatnak, majd 1969-ben tért vissza a korongolt edények készítéséhez. 1966-1992-ben a Budapesti Háziipari Szövetkezet tagja lett, az országos ismertség, elismerések ekkor kezdődtek alkotó életében. A szakmai pályázaton nívódíjat kapott, 1982-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel jutalmazták. Alkotásaival számos hazai városban szerepelt. A Háziipari Szövetkezet megszűnése után is folyamatosan zsűriztetett. Munkássága során mindvégig a vásárhelyi fazekas hagyományokat kutatta és alkalmazta. Belenőtt a 19. századi fazekasság forma és motívumvilágába, kialakítva ebből önálló stílusát. Fennálló edényei az újvárosi fazekas stílust követik, ebből alakította ki a lakásdísznek szánt nagyított butellákat, Miskákat, padlóvázáit. Étkészletei, tányérjai használati funkciójúak, szívesen alkalmazta a csúcsi fehér alapon kék írókás díszítményt. Áttört, nagyméretű edényeinek korongozása önmagában is bizonyítja magas fokú technikai tudását. Így nyilatkozott: „Fazekas vagyok, nem keramikus, mert a fazekas fogalma a korongnál kezdődik és a korongnál végződik.” Több országos díjjal jutalmazták, a Pro Urbe díjat szülővárosa 198-ben adományozta neki. 1967-ben népi iparművész címet kapott.1976-ban kapta meg a Népművészet Mestere kitüntető címet.
