A kiválasztott menüpont tartalma a menüsor alatt látható.

Nincs kép
Település:   
Megye:
Ország:
Díjazási év:
Műfajcsoport:
Műfaj:
Születési év: 1896
Halálozási év: 1972

Leírás

Gyerekkorában Pákozd környékén több településen is éltek, Velencén, Gárdonyban, Adonyban, Pentelén. Egy-két évig iskolába is járt, de írástudatlan maradt. Családja nagyon vallásos volt a mesemondó visszaemlékezései szerint, őt mint magyar cigányt, ellentétben az oláh-cigányokkal megkeresztelték. 14 évesen vidéki zenekarokban, majd pesti bandákban különböző kávéházakban zenélt. Amikor feleségével összeköltöztek, ő tizenhat, felesége tizenhárom éves volt. 18 évesen katonának vonult be, megsebesült így nem tudott többet hegedülni. A két háború közt alkalmi munkákból és hadirokkant segélyéből élt. A második világháborúban Auschwitzba deportálták. A láger felszabadulásakor 35 kilóra fogyva térhetett haza Rácalmásra. Nyomorúságos életében akkor következett be nagy változás, amikor kitüntették, emlékérmet kapott mesetudásáért és utána havi járandóságot is. Mint romungro sosem tudott a magyaron kívül más nyelvet, dunántúli tájszólásban beszélt. Mesetudása főként apjától származik. Mesehősei mind cigányputriból indulnak szerencsét próbálni, hogy a mese végén, mint gyönyörű szép fiatal emberek, fényes királyi ruhában, királyi címerrel, kitüntetésekkel nyerhessék el a királylány kezét, juthassanak megérdemelt diadalra és élhessék le életüket gyönyörű királyi palotában. Gyűjtője együttérzően állapítja meg róla, hogy az egész életében nélkülöző, nyomorúságos, földhözragadt gondok között tengődő mesemondó nem véletlenül halmozott fel meséiben mérhetetlen mennyiségű kincset, drágaságot, legalább vágyiban teljesítve mindazt, amiről csak álmodnia lehetett. Hiedelemtörténetei a magyar néphit legarchaikusabb rétegét képviselik: hazajáró halottak, állattá változó emberei hősök, természetfeletti hiedelemlények, mint a sárkánykígyó, emberfeletti szereplők, mint a boszorkány, tudományos ember stb. Nyomtatott repertoárja 15 szépen elmondott tündérmesét 12 hiedelmet és hiedelemmondát, 3 történeti mondát, 5 tréfás mesét, két parabiblikus és 5 igaz történetet tartalmaz.

A Népművészet Mestere díjat 1968-ban kapta meg.

Források

Szövegkiadások:

Kovács Károly (72) Rácalmás, Fejér vm. (M) 1967-68. Muzsikus cigány, meséi, hiedelemtörténetei nagy részét apjától tanulta. Dobos I. (1981.) 
13.263-284. p. Csonkatehén fia. AaTh 301B 
14.285-296. p. Tündérszép Ilona. MNK 400A* + AaTh 518 + MI H1103 + MI *H1103.2.6. + AaTh 302A*. 
15.297-308. p. Vörösülepű vitéz. AaTh 516 + MNK 400B* + AaTh 300A* + AaTh 556F* + MNK 300A**. 
16.309-321. p. Csuka hírivel, aranyhal szerencséjivel. AaTh 675. 
17.322-331. p. Tizenkét királykisaszony. X (BN 433A cf.) + MNK 425X*. Megj.: Ismert mesemotívumok felhasználásából új mese. 
18.332-335. p. Táltosok viaskodása. Bihari L/8 I. *1 + Bihari L/8 II. 3/C. Megj.: Hiedelemmonda : 
19.336-343. p. Hamupipőke gyűrűje. AaTh 510A + AaTh 510B. 
20.344-349. p. Kígyó királykisasszony. + X (BN 433A cf.) + AaTh 676. 
21.350-359. p. Gyémántkígyó. MNK 829*(=AaTh 471) vö. + Bihari M/I 3. 
22.360-363. p. Az egérré változott tündérlány. AaTh 516 + hiedelem. 
23.364-368. p. Macska szolgáló. AaTh 545B. 
24.367-369. p. Három kívánság. AaTh 555. 
25.370-372. p. Nagyerejű Jancsi. MNK 650D*. 
26.373-390. p. Tolvaj-mester. AaTh 676 + AaTh 653 + AaTh 1525A. 
27.391-395. p. Ördögök korcsmája. AaTh 326A*. 
28.398-402. p. A jövendőmondó madár. MNK 1460** + AaTh 563. 
29.403-404. p. A feltámasztott halott. AaTh 1536A vö. 
30.405-409. p. A feszületnek eladott tehén. MNK 1643A*. 
31.410-414. p. A szépasszony esete a jegyzővel, a bíróval és a pappal. AaTh 1730. 
32. 417. p. Ádám-Éva. Megj.: Parabiblikus történet. 
33. 418. p. Fáraó népe. MI A1611.2. 
34.419-420. p. Az ördögkocsikról és famadarakról. Megj.: Prófécia a nagy háborúról, amit az égen megjelenő fényes kard jelez. 
35.421-422. p. Mátyást királlyá választják. Történeti monda. 
36.423-424. p. Kőkecske. Történeti monda. 
37.425-428. p. Apám barátja a garabonciás. Bihari L/9 II. 1.+ Bihari L/9 III. 2/A. 
38.429-430. p. Félig kígyó, félig lány. Hiedelemmonda sellőről. 
39.431-433. p. A megpatkolt boszorkány. Bihari L/1 IV *3 + Bihari L/1 IX. 1. 
40.434-435. p. A tücsköt táncoltató kanász. Bihari L/2 II. *1. 
41. 436. p. A nyüves kutya porának hasznáról. Bihari L/1 IV *8/B. 
42. 437. p. Rontás. Bihari L/1 IV *8/B vö. 
43. 438. p. Lucaszéke. Bihari L/1 VIII. 1. 
44.439-440. p. Tézserné a boszorkány. Bihari L/1 IV *3. 
45.441-443. p. Savanyú Jóska és a kofaasszony. Történeti monda. 
46.444-448. p. Igaz történetek. 
46/1. 444. p. Lakodalom az orosz cigányoknál. Igaztörténet. 
46/2.444-445. p. A vajdáról. Igaztörténet. 
46/3.445-446. p. József főhercegről. Igaztörténet. 
46/4.446-447. p. Subrik Manci esete Csányi Bélával. Igaztörténet. 
46/5.447-448. p. Rigó Jancsiról. Igaztörténet.

Irodalom:

Dobos Ilona (1981.) Bevezetés. In Gyémántkígyó Ordódy József és Kovács Károly meséi. 17-21.p.
Dobos Ilona (1984.) Egy cigány mesemondó. In Egy folklórgyűjtő feljegyzései. Budapest, Kozmosz Könyvek 154-159.
Benedek Katalin szerk. (Angyal Katalin és Cserbák András közreműködésével)
2001. Magyar Népmesekatalógus 10/I. Cigány mesemondók repertoárjának bibliográfiája. Budapest: MTA Néprajzi Kutató Intézet. 492 p.